Entries from March 2010 ↓

Erőss Zsolt visszatérése

Zsolt állapota szépen alakul. Most már hazakerült, és a budakeszi Rehab központba csak hiperbárkamrázni jár vissza heti néhány alkalommal. A szuperszónikus high-tech műlábat (mellyel mászni is tud) a műtét után 3 hónappal kapja meg, addig az átmeneti lábbal gyakorolja a járást.

Visszatérésének első fázisa elméleti jellegű; tanítani fog. Visszatérésének második fázisa pedig egy könnyed Grossvenediger túra vezetése lesz, melynek időpontja még nem ismert.

Ami most aktuális, az az elméleti, vagyis filmvásznon (OK, számítógép képernyőn) történő visszatérése. Legutóbbi iKalandos videószereplésén szlovák mikulás volt, ám most ismét a hegyi oktató, vezető szerepében jelenik meg.  Újraforgatjuk, ugyanis, azt a bizonyos videósorozatot, melyben Zsolt túrapraktikákról és tanácsokról beszél.

(Az eredeti videósorozatot hírlevél-feliratkozóként minden bizonnyal láttad már, egyébként innen érhető el mind az 5 rész).

Kérésünk: Kérdezz!

21. századi színvonalon szeretnénk újraforgatni a sorozatot a mostani, kissé gagyi rész után. Részben a meglévő témákat fogja érinteni, részben újakat. Az új témákat Ti határozzátok meg. Íme a lehetőség, kérdezz; Ti mondjátok meg, miről meséljen Nektek Erőss Hópárduc Zsolt!

Néhány példa:

  • milyen, mekkora zsákkal érdemes alpesi csúcsoknak nekivágni?
  • mikor, hogyan használjunk GPS-t?
  • hogyan szárítod meg a nedves cuccaidat a hegyen?
  • hány alsógatyát pakolsz egy expedícióra? És egy egyhetes túrára?
  • beadatsz-e magadnak oltásokat utazás előtt?

Várjuk kérdéseidet Zsolthoz itt lent, a kommentekben.

Kiegészítés (márc. 24): Zsolt talpraállásáról film készül, íme az előzetes.

Új, külföldi iroda. De hol?

Kihelyezett iroda

Aki a kalandtura-blogot olvassa az nem lehet buta, ezért nem árulom   el hova helyezte ki székhelyét az iKaland röpke két hónapra.
Amúgy is kedvelitek az interaktív bejegyzéseket, így most kaptok tőlem egy igen fifikás rejtvényt.

Tehát: vajon hol készült az új irodát és Matróz kollégát ábrázoló fenti fénykép?

Keresztet formáló ujjak

Continue reading →

Freeride, túrasí, terepsí, off-piste és társai. No meg a fóka.

Beszállás egy Chopok-észak kuloár tetején... májusban (Fotó: Varga Béla)

Van egy kis terminológiai zavar a pályán kívüli síelés irányzatai körül. Íme az egyre szaporodó műfajok egy elterjedtebb értelmezése, besorolási kísérlete. Nem szigorúan veendő és élesen elkülönülő kategóriákról van szó; nyilván vannak átfedések. Ó, és persze, véletlenül sem enciklopédikus, hivatalos definícióként írom amit írok. Lehet vitatkozni és kiegészíteni a kommentekben. Continue reading →

Irán Rock

A Bagdadi teheráni nyüzsgést igen híven tükrözi ez a klipp. Szerinted melyik ismert amerikai zenekarra hasonlít a zene?