"Jöhet a kalandtúra RSS feed!
February 19th, 2010 — Fotó, Videó, Hírek a ház körül, Kalandtúra, Ázsia
A gond csupán az, hogy túl könnyűre sikerült. Ezért határidős. A helyes megfejtést február 21, 23:59-ig kell beküldeni a videó alatti kommentekbe.
Melyik országról van szó?
A túra árából 11.000 magyar királyi pengő pattan le minden kedves megfejtő számára (feb. 21 éjfélig!)
Íme a videó, melynek alapján totál könnyű kitalálni.
Continue reading →
January 14th, 2010 — Dzsungeltúra, Kalandtúra, Latin-Amerika, Ázsia
Van úgy, hogy valaki felhív és megkérdezi: “te melyik (trópusi) túrát ajánlod?”
Huh.
Szezonális híd (a monszun elviszi) Luang Prabagban
October 22nd, 2009 — Fotó, Videó, Kalandtúra, Latin-Amerika, Ázsia
Ahogy legutóbbi videónkból kiderült, könnyen bebizonyítható, hogy Magyarország – konkrétabban: a Gellért tér és környéke – a téli hónapokban is abszolúte versenyképes a trópusokkal hangulat és szolgáltatások terén. A blogbejegyzéshez Tina néven hozzászóló egyik hölgy rezonált is a megállapításunkkal – “mit nekem trópusok!” kiáltja boldogan…
Amit nem láthattál a videóban: hogyan vélekedik az utca embere, vagyis a Gellért tér környékén a járókelő közönség a kérdésről: Budapest vagy Trópusok? Ebből most idecsapunk egy részletet:
Continue reading →
October 16th, 2009 — Fotó, Videó, Hegymászás, Hírek a ház körül, Latin-Amerika, Szemlélet, Ázsia
Juhúú! Végre itt a tél és a trutyi időjárás. Na jó! Ez szomorú mert befejeződik a hegymászószezon, de ugyanakkor vidám is, mert a hűséges trópusok visszavárnak.
A továbbiakban méltóképpen elköszönünk a hegymászóinktól… és az “iKaland Promotions” kisfilmjében boncolgatjuk, hogy valójában teljesen felesleges elutazni a trópusokra…
Ha tovább olvasod a bejegyzést tanúja lehetsz annak is, hogy Matróz kolléga bebizonyítja, a téli Budapest milyen pompás hely és egy kis trópusi hangulatért nem kell elutazni Laoszba, Belízbe vagy Guatemalába. Continue reading →
October 4th, 2009 — Fotó, Videó, Ázsia
Tuvát magunk mögött hagyva ismét északnak kanyarodtunk, és három napos, maratoni menettel értünk a Bajkál-tóhoz. Az eredeti csapat nagy része már hazautazott vonattal, üres hátul az UAZ, csak ketten ülünk elől a leharcolt pilótafülkében. A Bajkál-tó melletti Irkutszk az első, ahol indulásunk óta nyugati turistával, internet kávézóval és angol feliratokkal találkozunk. A mongol vízumot napok alatt elintézzük, és másnap már Ulán-Ude mellett porzik a kisbusz. Harmadnapra elérjük a mongol határt, és meglepő sebességgel, alig négy óra alatt sikerül autóstul, utánfutóstul átkelni a célországba. Nem is Mongólia ez, gondoljuk magunkban, amikor csak nem akar elfogyni az aszfaltút, nem, egészen Ulánbátorig burkolt úton haladunk. A főváros a szokásos káosz és szmog, éppen csak megvárjuk a repülővel érkező lovas csapatot, és máris indulunk vissza északra, a Huvszgul-tó felé. Este megérkezik egy laza országos zivatarral a nyári csapadékos évszak, mi pedig késő éjjel, zuhogó esőben olyan pocsolyákon kelünk át, hogy az UAZ padlójáról fel kell kapkodni a csomagokat, mert a víz többször befolyik az utastérbe. Pedig nem egy alacsony autó. Most kemény próba elé állítjuk, négykerék, felező és jön minden, megáradt patak, sártól síkos hegyoldalak, futóhomok és sziklaomlás. Végül csak beérünk a megyeszékhelyre, Murunba. Itt pótoljuk készleteinket és nekivágunk a nyugati hegyeknek, hogy a nyári útjainkhoz beszerezzük lovainkat. A következő két hétben szépen fogy az UAZ utasainak a száma, és nő a lovas csapat, akik a vége felé fejenként 2-3 lovat vezetnek egész nap – persze lóháton ülve. A szűk keresztmetszet persze az autó, itt már bőven akad olyan terep, ahol tényleg csak lóval lehet közlekedni. A túra végére 12 lóval és az UAZ-zal megérkezünk a Huvszgul-tó partjára, ahol felkészülünk a következő expedícióra, melynek célja a helyi sámánok felkeresése lesz. Az útról további fotókat itt tekinthettek meg.
October 1st, 2009 — Fotó, Videó, Hegymászás, Ázsia
Egy barátom küldte a Youtube-on a linket. Tényleg nehéz kommentárt fűzni hozzá. Csak nézi, lesi az ember, hogy hol a trükk, de nem sikerült megállapítani… Continue reading →
September 10th, 2009 — Kalandtúra, Ázsia
Expedíciónk következő állomása a Tuvai Köztársaság. A szovjet rendszerben hermetikusan elzárt területet csak nemrég fedezte fel a nemzetközi utazóközönség, a különleges kultúrájukat kutató néprajztudósok beszámolói nyomán. Bár az altáji Kos-Agacs városából át lehet vágni a hegyeken egyenest Tuvába, ezt a helyiek tanácsai alapján nem próbáltuk meg; elmondásuk szerint a hágókat június végéig több méteres hó fedi, és még nyáron is több napig tart az út a kőomlásos, lakatlan vidéken. Emiatt jelentős kerülővel, az északi Novoszibirszk érintésével jutottunk el Hakászföldre, onnan meg a mongóliai határ mellett megbújó Tuva Köztársaságba. A hivatalos leírások szerint ez a szibériai sámánok, az animista hiedelmek és a torokéneklés hazája. Persze a gyakorlat, mint általában, mást mutat. Igaz, egy hét bárhol kevés a helyi kultúra mélyebb megismeréséhez, de mégis, jó lett volna legalább a hagyományokból egy egészen keveset megízlelni. Ehelyett depresszió, alkoholizmus és félelem volt, ami leginkább jellemezte a helyi lakosok életét. Természetesen a fővárosban, Kizilben be lehet fizetni külföldieknek szervezett sámán szertartásra, a Nemzeti Színház pedig rendszeresen szervez torokéneklés előadásokat, de az egy másik kategória. A nomád állattartástól eltiltott nemzedék városokba költözött, ahol munka és jövőkép nélkül élik mindennapjaikat a hófedte hegycsúcsok között. Az ősi szkíta és türk síremlékek pedig némán állnak és szemlélik egy újabb kultúra hanyatlását.
Ami miatt mégis érdemes ellátogatni a világ eme szegletébe, az a természet: a hegyek, erdők és sztyepprétek keveredésének különleges formái. Ezekről néhány fotót itt láthattok.
September 4th, 2009 — Fotó, Videó, Ázsia
Előző posztunkban beszámoltunk röviden arról, hogyan sikerült eljutnunk közúton Szibériáig. Persze nem álltunk meg, hisz következett az újabb szakasz: az Altáj és Tuva Autonóm Köztársaságok bejárása. Hűséges UAZ-unkkal egy komplett váltócsere és dugattyú felújítás után délnek fordultunk, és a Teleszkoje-tó érintésével behatoltunk a hegyek közé. Nem sokáig örülhettünk a május közepén tavasziasra forduló időjárásnak, mert 2000 méter felett ennek már nyoma sem volt. Gorno-Altaiszk és Aktas között még tűrhető volt a védett völgyek klímája, a korán virágzó rododendronok lilára festették a hegyoldalakat, a folyók felett ívelő függőhidak évszázados ortodox kolostorokhoz vezettek, és a Katun-folyó mentén meseszép táborhelyeket találtunk a nemrég kizöldült nyírfaligetek között. Kos-Agacs előtt viszont lassan eltűnt a növénytakaró, tarka sziklák, vízmosások és félsivatagos tájak közt vezettünk az Ukok-plató lábáig. A körülöttünk magasodó hegycsúcsokat még vastag hótakaró fedte, a folyókon összefüggő jégpáncél feszült, és a szél kíméletlenül büntette a kopár pusztaságot. Utunk fő célja az Altájban élő nomád népcsoportok életének dokumentálása volt. Jobb időpontot nem is választhattunk volna erre, hisz kiderült, valódi nomádok ezen a vidéken már nem élnek. Bár több tucatnyi utazó számolt be jurtákról és legelőváltó állattartókról a dél-szibériai tartományban az utóbbi években, mint kiderült, ezek a látogatók kizárólag a nyári hónapokban jártak erre. A helyiek megnyugtattak minket, még pár hét, és szívesen elvisznek minket kazak családokhoz, ahol kóstolhatunk altáji kefirt és helyi sajtokat, de ezt már nem vártuk meg. Az utóbbi évszázad központosítási törekvései és etnikai elnyomása megtette a hatását, a nemrég még teljesen nomád családok télen most már kivétel nélkül beköltöznek a városokba, ahol fűtött rönkházakban vészelik át a kemény telet, és csak nyár elején, júniusban költöznek ki a pusztára állataikkal. Legalábbis itt, a félsivatagos Kos-Agacs környékén.
September 1st, 2009 — Fotó, Videó, Ázsia
- Ahhoz nekem semmi közöm, – néz rám mosolyogva az ulánbátori vámparancsnokság vezetője – ez nem a bevándorlási hivatal!
Ez a válasza arra a kérdésemre, hogy mit csináljak az egy hete lejárt vízumommal és az UAZ kisbusz megfizethetetlen vámjával. De kezdjük a történet elején.
A régi Kalandtúra Blog olvasói bizonyára még emlékeznek rá, hogy tavaly ősszel egy (most már bizonyítottan) őrült ötlettől vezérelve kitaláltuk, hogy 2009-ben nem repülővel, de nem is vonattal, hanem autóval utazunk Mongóliába. Elkezdődött a toborzás a Kalandtúra Blog oldalain, lassan összeállt a csapat, és idén tavasszal vettünk egy húsz éves honvédségi kisbuszt, amit végtelennek tűnő szerelések után felkészítettnek nyilvánítottunk. Április utolsó napjaiban Budapesten felpakoltunk, és hét fős csapattal nekivágtunk az UAZ Expedíció 2009 nevű útnak, barátok biztatása és szakemberek hitetlenkedése közepette. Nyíregyháza előtt elszállt a teljes külső világítás, de ezt egy helyi autószerelő a Tesco parkolójában egy fogó, fejlámpa és némi szigetelőszalag segítségével hamar rendbe rakta. Ukrajnában csak tankolni, nyírfaszörpöt venni és karburátort szerelni álltunk meg, majd jött a nagy Oroszország. A résztvevőkben várhatóan sokáig él majd az emlék, ahogy az akadozó belső fűtés miatt nagykabátokba és hálózsákba burkolódzva, dübörgő motorral haladunk a végtelen szibériai éjszakában, melynek egyhangúságát csak a csigalassúsággal hátrahagyott kék kilométertáblák törték meg (a kilométer számlálónk valahol Moszkva után romlott el). Váltott vezetéssel, 24 órás üzemmódban, egy főtengely-hegesztés és fél tucat kisebb szerelés után indulás után pontosan egy héttel érkeztünk Novoszibirszkbe, ahol délnek fordulva megkezdtük az Altáj hegység és Tuva felfedezését. De erről majd később. Az útról készült fotóblogot itt találjátok.
July 31st, 2009 — Hegymászás, Kalandtúra, Ázsia
Legutóbbi blogbejegyzésem egy furcsa üzbég netcaféban született. Azzal búcsúztam, hogy most lelépek néhány hétre a hegyekbe meg-hegymászni egy Razdelnaya névre hallgató 6210 méteres hegyet Kirgizisztánban, illetve ha fussa többre, akkor ugyanazon a gerincen a 7134 méteres Lenin-csúcsot.
A hegymászás után jött volna egy kiadós üzbég-kirgíz bolyongás, de erősen másképp alakultak a dolgok, mint ahogy terveztem. Ennek eredményeként augusztus közepe helyett már július végén itthon vagyok. Continue reading →