Kalandtúra s Hegymászás Blog » Ázsia

Özönvíz Ladakhban

gergoe — Sun, 08 Aug 2010 20:44:58 +0000

Tegnap érkezett a hír, hogy Ladakhban, a magashegyi sivatagban a hirtelen lezúduló csapadék miatt katasztrofális áradások voltak. Az ikaland túrázói éppen három héttel ezelőtt érkeztek haza, ezért aggódva figyeljük az ottani eseményeket. Lehben élő barátaimmal napok óta nem tudom felvenni a kapcsolatot, mert nem csak az utak semmisültek meg, hanem valószínűleg az egész távközlési infrastruktúra is tönkre ment.

Megpróbáltam beszerezni néhány képet az ottani helyzetről.

Egy rövid helyzetjelentés az egyik indiai tévécsatornából.

[Reuters fotók]

A hírügynökségi jelentések szerint augusztus 5-én, csütörtökön éjfél körül kezdődött az a felhőszakadás, ami ehhez a katasztrófához vezetett. A gyér növényzet sehol nem képes ekkora csapadékot megfogni, és ezért a lezúduló víz mindent magával ragad. Sárlavina iszapáradat száguldott végig Leh városka utcáin, helyenként autó nagyságú sziklákat is magával ragadva. Az összes ház ami az útjában állt, azonnal kártyavárként omlott össze. Helyenként négy méter magasságú iszap borítja most az utcákat.

Eddig (augusztus 9.) mintegy 150 halálos áldozatról tudnak, de az eltűntek száma már most is megközelíti a háromszázat. A helyzetet súlyosbítja, hogy az összes közút megsemmisült, sőt a repülőtér is használhatatlanná vált. A több száz helyszínen tartózkodó külföldi turistát a katonaság helikopterrel próbálja kimenekíteni a térségből.

——————-

Juma Malik, a Glacier Travel tulajdonosa a Lonely Planet weboldalán azonnal gyűjtést kezdeményezett. Innen további cikkek is elérhetők.

A Hindustan Times képei.

Share on Facebook

Korzsenyevszkaja siker: az első iKaland túra 7000 méter fölé

admin — Fri, 06 Aug 2010 15:12:50 +0000

Korzsenyevszkaja, 7105 m (Wikipédiáról)

Az imént érkezett a hír a műholdas telefonról kommunikáló csapat itthoni kapcsolattartójától, hogy Cinó és két résztvevő tegnap sikeresen mászta meg a Korzsenyevszkaja 7105 méteres csúcsát. Két további tag jelenleg a négyes táborban várja a holnapi csúcsmenetet.

Friss info: ma feljutott a csapat másik két tagja is a csúcsra, holnap érnek vissza az alaptáborba. Éljen, 100%-osak!

Nem volt viszontagságoktól mentes a túra; eddig nem világos okokból (valószínűleg helikopterpilóták sztrájkoltak/nem tudtak megállapodni) három nap késéssel indult a helikopter az alaptáborba, így vagy 100 mászó expedíciójának sikerét kurtították meg értékes napokkal. A magyar csapat tagjai a háromnapos dekkolás során egytől egyig lebetegedtek, hányással és hasmassal járó gyomorrontást szedtek össze.

Azonnal kérdésessé vált a két csúcs megmászásának esélye. Ráadásul a helikopter landoláskor kezdték csak kiépíteni az alaptáborokat – ezt normál esetben megteszik az expedíciók érkezése előtt. Magyarán: nem várta őket semmi-senki, a táborokat kiépítő személyzettel egyidőben érkeztek a pucér gleccserre.

Cinóéknak a Kommunizmus csúcsra is fáj a foguk, ami szintén az alaptáboruk fölött magasodik a Korzsenyevszkaja szomszédságában. A Kommunizmus-csúcs (újabban Ismail Somoni-csúcs) a legmagasabb egykori szovjet hegy – 7495 méter. Cinónak ez az egy csúcs hiányzik ahhoz, hogy ő legyen a második magyar Hópárduc. Ezt a címet kapta minden olyan hegymászó, aki a volt Szovjetunió összes 7000 méternél magasabb hegycsúcsát megmászta; öt ilyen hegy van.

Talán némi inspiráció számodra is, hogy az expedíció tegnap csúcsra ért tagjai közül a legkevésbé tapasztalt úriembernek az eddigi legmagasabb csúcsa a Mont Blanc volt, de persze számos alkalommal mászott egyéb négyezreseket. A felkészítő-alapozó túrán 7 négyezrest másztak a Monte Rosa csoportban – és természetesen sportorvosi vizsgálatnak is alávetette magát. Hogy hány éves? Több, mint félszáz!

A többi csapattag azonban jóval tapasztaltabb; egytől egyig MAHOE tagok. Van, aki járt 8000 méter fölött tavaly a Cho Oyun, mások a Han-Tengri technikás, 7010 méteres csúcsát tudják maguk mögött.

Lehet szurkolni, hogy a Kommunizmus-csúcsra is maradjon idejük, épségben megmásszák és ezzel Cinó is Hópárduc legyen. Itt, hozzászólások formájában kell biztatni őket – ha elegen vagyunk, sikerülni fog nekik!

Share on Facebook

Találós kérdés 11.000 forintért

admin — Fri, 19 Feb 2010 13:19:36 +0000

A gond csupán az, hogy túl könnyűre sikerült. Ezért határidős. A helyes megfejtést február 21, 23:59-ig kell beküldeni a videó alatti kommentekbe.

Melyik országról van szó?

A túra árából 11.000 magyar királyi pengő pattan le minden kedves megfejtő számára (feb. 21 éjfélig!)
Íme a videó, melynek alapján totál könnyű kitalálni.

Az email címed helyesen add meg a kommenteknél, annak alapján keresünk meg.

Share on Facebook

A top 4 dzsungeltúra: nincs vita

admin — Thu, 14 Jan 2010 11:47:13 +0000

Van úgy, hogy valaki felhív és megkérdezi: “te melyik (trópusi) túrát ajánlod?”
Huh.

Szezonális híd (a monszun elviszi) Luang Prabagban

Persze, ilyenkor rengeteg az “attól függ”, de a lelkes érdeklődő nincs kisegítve egy “attól függ” válasszal, mert ugye épp befizetni készül. OK, lehet szűkíteni a dolgot, tehát egy 70 éves szívbeteg érdeklődőt nem lehet El Miradorba küldeni, de egyébként nehéz tanácsot adni olyan valakinek, akit telefonban 4,5 perce ismertél meg. Sokszor egyébként az iKaland dzsungeltúrakiválasztástsegítőoldal nevű moduljára küldjük, ahol némi útbaigazítást kap e téren.

Végül a telefonbeszélgetésben inkább elmondom, hogy a magamfajta ember (mely fajtából szerencsé(d)re kevés van) az aktuálisan terítéken lévő dzsungeltúrákból/kalandtúrákból milyen preferenciális sorrendet állít fel és miért. Íme az aktuális listám:

1. Laosz-Kambo-Thai túra -
ez az első, mert …csak. Annyira más mint a többi Közép-Amcsi dzsungeltúra, egyszerre nyújt mély betekintést és tág keresztmetszetet Dél-kelet Ázsiáról.

2. Dél-Guate- állatáldozat+ piramis + 4000es vulkán… egyszerűen túl sok jó 2 héten belül ahhoz, hogy ne ez legyen

3. Honduras – mert nagyon nagyon egyedülálló jellegű és különös ritka életeket bemutató utazás. Negatívum: ha hiperaktív vagy és nehéz egy helyben ülnöd, akkor a többórás csónaktúrák nem lesznek ínyedre.

S a dobogóról pont lemaradt (nálam):
4. Belízi karib álomutazásunk. Totál látványos és élménydús túra, de én személy szerint szeretem, ha van egy kis adrenalin/elfáradás/sokkoló eleme az utazásnak. Lemarad a dobogóról továbbá egy februárban induló igen menő túránk, ami a tavalyi világraszóló régészeti feltárások mentén egyre híresebb és látogatottabb.

Neked hogy néz ki aktuális utazási toplistád? Írd ide a hozzászólásokba a 4 legvadabb álmod.

Share on Facebook

Vége a télnek.

admin — Thu, 22 Oct 2009 12:01:57 +0000

Ahogy legutóbbi videónkból kiderült, könnyen bebizonyítható, hogy Magyarország – konkrétabban: a Gellért tér és környéke – a téli hónapokban is abszolúte versenyképes a trópusokkal hangulat és szolgáltatások terén. A blogbejegyzéshez Tina néven hozzászóló egyik hölgy rezonált is a megállapításunkkal – “mit nekem trópusok!” kiáltja boldogan…

Amit nem láthattál a videóban: hogyan vélekedik az utca embere, vagyis a Gellért tér környékén a járókelő közönség a kérdésről: Budapest vagy Trópusok? Ebből most idecsapunk egy részletet:

…stb. stb. stb.

E bugyutának tűnő kérdésre igen egyhangú a válasz, még a Gellért fürdőben látott látszólagosan vizihulla vendég (ld. előző videó) is minden bizonnyal ügyesebben művelné mutatványát egy Vörös-tenger melletti hippi búvárfaluban vagy Belíz türkiszzöld vizében.

Az emberek nagy része tehát egyetért abban, hogy ha teheti az ember, akkor el kell mennie ebből a magyar télből. Vagy egy igazán téli, havas helyre vagy pedig ellenkezőleg, egy forró, dzsungeles/sivatagos – rövidgatyás vidékre. (Vagy mindkettő.) Mi, az iKaland irodistái továbbra is kitartunk amellett, hogy Pest a király, de persze ez tudat alatt önámítás is, hiszen mi a Gellért téri irodához vagyunk láncolva, így itt keressük a karibi lüktetést.

Akinek sántít a logika és úgy gondolja, hogy kijár neki egy életre szóló rövidnadrágos kalandutazás a tél közepén, ezen lehetőségek közül választhat…

Share on Facebook

Dzsungeltúrák fej-fej mellett: Budapest vs. a trópus?

Marci — Fri, 16 Oct 2009 08:43:23 +0000

Juhúú! Végre itt a tél és a trutyi időjárás. Na jó! Ez szomorú mert befejeződik a hegymászószezon, de ugyanakkor vidám is, mert a hűséges trópusok visszavárnak.

A továbbiakban méltóképpen elköszönünk a hegymászóinktól… és az “iKaland Promotions” kisfilmjében boncolgatjuk, hogy valójában teljesen felesleges elutazni a trópusokra…

Ha tovább olvasod a bejegyzést tanúja lehetsz annak is, hogy Matróz kolléga bebizonyítja, a téli Budapest milyen pompás hely és egy kis trópusi hangulatért nem kell elutazni Laoszba, Belízbe vagy Guatemalába.

De nehogy megfeledkezzünk a hegymászóinkról. Először Búcsúzzunk el tőlük! Jó utat skacok! Hajrá-hajrá!
Idei két utolsó útjuk Isztriára vezet Erőss Zsolttal sziklát mászni a közelgő hosszú hétvégén, valamint a Garda-tóhoz Kádár Ferivel via ferratazni.

Átmenet nélkül beköszöntött a hazai tél. Ennek megfelelően Zsolt és Matróz kolléga azon morfondíroztak, hogy jó lenne lelépni egy kicsit a trópusokra. Rövid tanakodás után rájöttek, hogy ez teljesen fölösleges. Minden megtalálható itthon is, akár az iKaland iroda környékén is.
Íme az említett videó, mely bizonysága annak, hogy Budapest télen is a legjobb hely!

Share on Facebook

Mongólia, lóvásár

aron — Sun, 04 Oct 2009 06:23:31 +0000

Tuvát magunk mögött hagyva ismét északnak kanyarodtunk, és három napos, maratoni menettel értünk a Bajkál-tóhoz. Az eredeti csapat nagy része már hazautazott vonattal, üres hátul az UAZ, csak ketten ülünk elől a leharcolt pilótafülkében. A Bajkál-tó melletti Irkutszk az első, ahol indulásunk óta nyugati turistával, internet kávézóval és angol feliratokkal találkozunk. A mongol vízumot napok alatt elintézzük, és másnap már Ulán-Ude mellett porzik a kisbusz. Harmadnapra elérjük a mongol határt, és meglepő sebességgel, alig négy óra alatt sikerül autóstul, utánfutóstul átkelni a célországba. Nem is Mongólia ez, gondoljuk magunkban, amikor csak nem akar elfogyni az aszfaltút, nem, egészen Ulánbátorig burkolt úton haladunk. A főváros a szokásos káosz és szmog, éppen csak megvárjuk a repülővel érkező lovas csapatot, és máris indulunk vissza északra, a Huvszgul-tó felé. Este megérkezik egy laza országos zivatarral a nyári csapadékos évszak, mi pedig késő éjjel, zuhogó esőben olyan pocsolyákon kelünk át, hogy az UAZ padlójáról fel kell kapkodni a csomagokat, mert a víz többször befolyik az utastérbe. Pedig nem egy alacsony autó. Most kemény próba elé állítjuk, négykerék, felező és jön minden, megáradt patak, sártól síkos hegyoldalak, futóhomok és sziklaomlás. Végül csak beérünk a megyeszékhelyre, Murunba. Itt pótoljuk készleteinket és nekivágunk a nyugati hegyeknek, hogy a nyári útjainkhoz beszerezzük lovainkat. A következő két hétben szépen fogy az UAZ utasainak a száma, és nő a lovas csapat, akik a vége felé fejenként 2-3 lovat vezetnek egész nap – persze lóháton ülve. A szűk keresztmetszet persze az autó, itt már bőven akad olyan terep, ahol tényleg csak lóval lehet közlekedni. A túra végére 12 lóval és az UAZ-zal megérkezünk a Huvszgul-tó partjára, ahol felkészülünk a következő expedícióra, melynek célja a helyi sámánok felkeresése lesz. Az útról további fotókat itt tekinthettek meg.

Share on Facebook

Majom-ember falmászás (videó)

admin — Thu, 01 Oct 2009 10:44:16 +0000

Egy barátom küldte a Youtube-on a linket. Tényleg nehéz kommentárt fűzni hozzá. Csak nézi, lesi az ember, hogy hol a trükk, de nem sikerült megállapítani…

Ezeknek a képsoroknak egy kommentált verziója megtalálható a Reuters Youtube csatornáján. Ott kiderül, hogy a 23 éves srác nem látott kiutat a szegénységből és le akart ugrani egy szikláról. Az utolsó pillanatban azonban meggondolta magát és elkezdett sziklát mászni; majmok mozgását tanulmányozta. Enyhén bulvárszagú, médiavadász a történet; de ettől még lehet igaz.

Share on Facebook

Tannu Tuva

aron — Thu, 10 Sep 2009 04:06:47 +0000

Expedíciónk következő állomása a Tuvai Köztársaság. A szovjet rendszerben hermetikusan elzárt területet csak nemrég fedezte fel a nemzetközi utazóközönség, a különleges kultúrájukat kutató néprajztudósok beszámolói nyomán. Bár az altáji Kos-Agacs városából át lehet vágni a hegyeken egyenest Tuvába, ezt a helyiek tanácsai alapján nem próbáltuk meg; elmondásuk szerint a hágókat június végéig több méteres hó fedi, és még nyáron is több napig tart az út a kőomlásos, lakatlan vidéken. Emiatt jelentős kerülővel, az északi Novoszibirszk érintésével jutottunk el Hakászföldre, onnan meg a mongóliai határ mellett megbújó Tuva Köztársaságba. A hivatalos leírások szerint ez a szibériai sámánok, az animista hiedelmek és a torokéneklés hazája. Persze a gyakorlat, mint általában, mást mutat. Igaz, egy hét bárhol kevés a helyi kultúra mélyebb megismeréséhez, de mégis, jó lett volna legalább a hagyományokból egy egészen keveset megízlelni. Ehelyett depresszió, alkoholizmus és félelem volt, ami leginkább jellemezte a helyi lakosok életét. Természetesen a fővárosban, Kizilben be lehet fizetni külföldieknek szervezett sámán szertartásra, a Nemzeti Színház pedig rendszeresen szervez torokéneklés előadásokat, de az egy másik kategória. A nomád állattartástól eltiltott nemzedék városokba költözött, ahol munka és jövőkép nélkül élik mindennapjaikat a hófedte hegycsúcsok között. Az ősi szkíta és türk síremlékek pedig némán állnak és szemlélik egy újabb kultúra hanyatlását.

Ami miatt mégis érdemes ellátogatni a világ eme szegletébe, az a természet: a hegyek, erdők és sztyepprétek keveredésének különleges formái. Ezekről néhány fotót itt láthattok.

Share on Facebook

Az Altáj szívében

aron — Fri, 04 Sep 2009 09:06:52 +0000

Előző posztunkban beszámoltunk röviden arról, hogyan sikerült eljutnunk közúton Szibériáig. Persze nem álltunk meg, hisz következett az újabb szakasz: az Altáj és Tuva Autonóm Köztársaságok bejárása. Hűséges UAZ-unkkal egy komplett váltócsere és dugattyú felújítás után délnek fordultunk, és a Teleszkoje-tó érintésével behatoltunk a hegyek közé. Nem sokáig örülhettünk a május közepén tavasziasra forduló időjárásnak, mert 2000 méter felett ennek már nyoma sem volt. Gorno-Altaiszk és Aktas között még tűrhető volt a védett völgyek klímája, a korán virágzó rododendronok lilára festették a hegyoldalakat, a folyók felett ívelő függőhidak évszázados ortodox kolostorokhoz vezettek, és a Katun-folyó mentén meseszép táborhelyeket találtunk a nemrég kizöldült nyírfaligetek között. Kos-Agacs előtt viszont lassan eltűnt a növénytakaró, tarka sziklák, vízmosások és félsivatagos tájak közt vezettünk az Ukok-plató lábáig. A körülöttünk magasodó hegycsúcsokat még vastag hótakaró fedte, a folyókon összefüggő jégpáncél feszült, és a szél kíméletlenül büntette a kopár pusztaságot. Utunk fő célja az Altájban élő nomád népcsoportok életének dokumentálása volt. Jobb időpontot nem is választhattunk volna erre, hisz kiderült, valódi nomádok ezen a vidéken már nem élnek. Bár több tucatnyi utazó számolt be jurtákról és legelőváltó állattartókról a dél-szibériai tartományban az utóbbi években, mint kiderült, ezek a látogatók kizárólag a nyári hónapokban jártak erre. A helyiek megnyugtattak minket, még pár hét, és szívesen elvisznek minket kazak családokhoz, ahol kóstolhatunk altáji kefirt és helyi sajtokat, de ezt már nem vártuk meg. Az utóbbi évszázad központosítási törekvései és etnikai elnyomása megtette a hatását, a nemrég még teljesen nomád családok télen most már kivétel nélkül beköltöznek a városokba, ahol fűtött rönkházakban vészelik át a kemény telet, és csak nyár elején, júniusban költöznek ki a pusztára állataikkal. Legalábbis itt, a félsivatagos Kos-Agacs környékén.

Share on Facebook