A filmben említett linkek:

• A 2-3 héten belül induló Grossvenediger és Grossglockner túrák

• A nagy, vastag betűkkel szedett, jó látható, afganisztáni túra linkje

• Egynapos mászóbuli jókis videóval
• Damavand mászás Iránban egy 5671 méteres, füstölgő vulkánra

Aktuálissá vált sokak számára a bakancs/túracipő beújítása erre a szezonra. Elkezdtem nézelődni a neten és elvesztem a tengernyi lehetőségben. A Mozgásvilágon ez az ismertető becsületesen összeszed jónéhány lábbelit.

Share on Facebook

Ez a hegy a Wakhan-folyosó elején emelkedik a pakisztáni határon, mi nem látjuk a túra során. Látni fogjuk, ellenben (ha sikeres a műveletünk) Belső-Ázsia egy igen csinos és “szemrevaló” tavát, a Chaqmaqtin tavat. Igen pazar fotók készültek a tóról, amik elérhetők a tó nevének megguglizása által.

A videóból egyébként az derül ki, hogy a Wakhan-folyosó egy háborítatlan öböl Afganisztánban, melyet lezártak a szovjet invázió után és csak 2000-ben nyitottak meg. Ekkor aknákat helyeztek el a benyomuló tálibok távoltartása végett, ami most problémákat jelent a Noshaq megközelítésekor. Erről bővebben az előző afgán posztban beszélünk…

Nagyobb térképre váltás

Share on Facebook

Sziklarajz "csak úgy" az ösvény mentén (Wakhan-folyosó)

No, sebaj, így lesz buli. Nem mintha olyan “meredek” vagy veszélyes lenne a vidék, csak a brand, a márka kicsit megtépázott. Afganisztánról van szó. Mi ugrik be a név hallatán? Hát, a robbantás, az al-Kaida, Bin-Laden bácsi, a Talibán, az extrém csador-viselet. Első körben csupa csúnya dolog, aminek nyilván megvan az alapja. Megőrültünk, hogy oda akarunk embereket vinni, ahol újságírókat rabolnak el? Erről a kérdésről később…

Van azért Afganisztánban más is, és aki egy kicsit is tájékozott a belső-ázsiai történelemben, az tudja, milyen régóta lakott vidék ez. A 19. század közepén erre kutakodó brit felfedező, Lord Curzon emígyen szól a folyosóban eredő Oxus (Amu-Darya) folyóról:

Az Oxus az a folyó, melynek forrása
“elfeledett emberekről és ismeretlen vidékekről mesél, s melyről úgy tudjuk, hogy a rasszunk bölcsőjét ringatta…”

Idilli szálláshely

Stein Aurélünk is járt a folyosóban 1906-ban. Ekkor arról számolt be, hogy évi 100 pónilónyi áru kereskedelme zajlik a Wakhanon keresztül Kínával. Íme Stein Aurél írása a Wakhan folyosóról (angolul). Egyébként izgalmas e térséget Kínával összekötő hágó, a Wakhjir-hágó (4923 m), hiszen kevés olyan (fél)hivatalos határátkelő van a világon, melynek 100 km-es körzetében nincs aszfaltút. Még ennél is izgalmasabb az a meglepő tény, hogy a határ afgán oldalán GMT+4,5 óra, míg átkelés után 3,5 órát kell előre tekerni az órákat – Kína ugyanis egységesen a shanghai időszámítást alkalmazza, ami GMT+8 óra. Ilyet nem tudsz máshol produkálni – 3,5 órányi időt ugrani oda-vissza egyetlen lépéssel. Igaz, itt sem lesz rá lehetőséged, mert többnyire zárt, katonai engedélyekhez kötött az átkelés.

Térjünk hát vissza a veszélyek kérdésére, mégiscsak ez a legizgalmasabb kérdés, ha ide készül az ember utazni. Nos, a

Nomád wakhi nők

Wakhan folyosó 32 éve, a szovjetek bevonulása óta nem látott fegyveres konfliktust – errefele nem jár sem tálib harcos, sem amcsi katona. Nyugi van és itt az afgán háború sem érezteti hatásait, ahogy a New York Times tudósítója is megírta nem rég. Eleve azért hozták létre a folyosót, hogy az egymással hadban álló brit és orosz érdekeltségű területek közé 1873/93 után egy puffer-zóna kerüljön.

Egyébként más külföldi újságírók is ajánlják a területet mostanában ebben és egy másik tudósításban. No meg a franciák.

Az odautazást természetesen nem Kabulon keresztül érdemes megejteni. Sokkal biztonságosabb és olcsóbb Dushanbébe repülni (a tádzsik főváros), majd egy fárasztó, de annál látványosabb dzsippezés keretében lezúzni délnek Ishkashimba. Ez a folyosó eleje és egyben az utolsó nagyobb település. Innen továbbszáguldunk keletnek, majd amikor elfogy az út, akkor gyalog megyünk tovább egy gyönyörű, nagy hegyi tóhoz majd’ 5000 méteres hágókon át.

Így a tervünk. Kérdés, lesz-e érdeklődés a túrára ha kiírjuk a konkrét programot… Persze csak költői kérdés, mert ilyen vagány dolgokra mindig találni jelentkezőket.

Share on Facebook

Ehhez a hírhez kapcsolódik, hogy november 29-én, hétfőn este 7 órától a budapesti Overland Világjárók Boltjában egy kis kedvcsinálót fogunk tartani a 2011-es túránkhoz. Lesz vetítés, tanácsadás, “egész estét betöltő színes családi program“.

Share on Facebook

Azért foglalkozunk ezzel a trendi sportággal, mert szépen egyesül benne a tengeri életérzés, a nomád élet, a túrázás és a víz fölötti mászás. Nem kell semmi előképzettség, a “nomádsági szint” is finomhangolható.

Share on Facebook

A 2009-es mongol lovas expedíció egy résztvevője így emlékszik vissza a nomád rénszarvastartó Cátán törzs között töltött időre. Mi pedig ezennel megosztunk Veletek néhány friss képet a tavalyi túráról, melyeket túravezetőnk, H. Bedouin Áron készített:

Az idei túrára pedig 2010. május 31-ig még lehet jelentkezni! Nincs szükség többévnyi lovagló-tapasztalatra, hogy velünk tarts, sokkal inkább a táborozási, nomád körülmények között töltött idő a maghatározó.

Ám, ha ilyened esetleg még nem lenne, akkor se temesd el a lehetőséget, dobj a hátadra egy sátrat, egy hálózsákot, meg még pár szükséges holmit, és menj ki a legközelebbi erdőbe egy-két éjszakára.

Nem akarunk komolytalannak tűnni, de a táborozást valahogy így kell elkezdeni, a többi pedig már jön magától. Ezzel az olcsó-és-jó módszerrel, ha nem is egy a mongol túráéhoz hasonló teljesen nomád környezetben, de megtapasztalhatod, milyen az, amikor mindent magaddal kell vinned, amire csak szükséged van, és segíthet abban is, hogy kialakuljon benned, milyen napokat a civilizációtól távol tölteni.

És, ha esetleg nem tudnál ellenállni a kísértésnek, hogy velünk tarts, vagy kérdéseid lennének, íme a link: Jelentkezés és/vagy érdeklődés

Share on Facebook

Egyébként épp most megy a műsor a rádióban…

Share on Facebook

Személyes kedvencem a trekking, ez a legtesthezállóbb; a távolság kihívása. Speciális felszerelést nem igényel, csak két emberi tényező van benne: a helyismeret és az erőnlét. Ennek a határait feszegettük a minap a Holt-tenger környékén.

Alaposan figyelembe vettük azt a szabályt, hogy csak jóllakottan szabad nekivágni egy ilyen kalandnak. Ezért egy éjszakai BBQ vacsorával kezdtük a túrát. Citromfa-szénen sütögettünk paradicsomot, hagymát, májat, oldalast, saslikot. Valamennyit öblögettünk helyi sörrel és ánizs pálinkával (arak)…

Mivel az esti rákészülés egy kicsit elhúzódott, ezért rutinos sivatagi túrázókhoz híven már a déli nap hevében vágtunk neki a gyaloglásnak. Palesztin területről, Abudiyye faluból indultunk egy aszfaltcsíkon a sivatagi Mar Saba (Szent Saba) kolostor felé. A nyugati turisták ezen a környéken légkondis kisbuszokban utaznak, így mókás látványt nyújtottunk a falusi gyerekeknek, akik kitartóan és tátott szájjal követtek minket egy darabig.

Mar Saba kolostorát egy folyóvölgy (wádi) szikláihoz ragasztották, és ortodox szerzetesek élik ott és a környező barlangokban az életüket. Nők és katolikusok ezért be sem tehetik a lábukat a szent helyre. Innen az út a meredek sziklafallal körülölelt völgyben folytatódott néhány kilométeren keresztül. Egy szakaszon a folyó átugorhatóvá szűkült és a szemközti sziklafal is lankásabb, mászható volt. A fennsíkra érkezve körbe-körbe a kősivatag domborulatai uralták a látképet. Az áprilisi sivatag a legbarátságosabb.

Az időjárás elviselhető és a téli esős évszaknak köszönhetően a zöld mezőket pipacs és kamilla foltok tűzdelik tele. A tájékozódás egyszerű: amerre az iránytű a keletet mutatja, arra van a Holt-tenger (Hol tenger? Hogy egy parádés szóvicc is legyen a bejegyzésben ).

15 km gyaloglás következett a lankás terepen, melyet dombok és kiszáradt folyómedrek alkotnak, majd megékeztünk a Holt-tenger völgyét szegélyező hegyekhez. A térképolvasás itt igazán zavarba ejtő: sűrű szintvonalak, leszakadások és hegycsúcsok melyek mínusz (!) 14 méter magasak. A tengerszint alá érkeztünk, épp a legjobb pillanatban. A hátunk mögött a nap már lebukni készült, de még utoljára vöröses-kékes-rózsaszínes fénnyel töltötte meg a tenger medencéjét és Jordánia szemközti sziklafalait.

Azt hiszem egy ilyen látvány lehet egy trekking túra legfőbb értelme. 30 kilométernyi kősivatagi túrázás után egyik pillanatról a másikra lepett meg minket ez a látvány. Olyan volt mint egy jutalom. Oázisokhoz, vízesésekhez, kilátópontokhoz sokszor el lehet jutni egy jeepes túrával is, de az ilyen módon készített fényképek sosem idéznék fel ugyanazokat az érzéseket, mint amit egy kiadós gyalogtúra adhat.

Persze ránk még egy komoly élmény várt. 300 métert kellett ereszkednünk, hogy elérjük a tengerszint alatti tengert. Este 10 körül lehetett már, amikor a hátizsákokat ledobtuk a strand homokján és felfeküdtünk a sós víz felszínére.

Másnap még átestünk az iszappakolás rituáléján és bebuszoztunk Jerikóba. Ennek a városnak, ugye, van múltja; most ünnepli a 10.000. születésnapját. Bereggeliztünk a szokásos csicseriborsó és padlizsánkrémekből, béreltünk néhány szakadt kerékpárt és úgy csináltunk néhány órára, mint ha mi lennénk a jerikói BMX banditák.

Igen, pont ez a szép a trekking műfajában, hogy minden belefér. A sport összefonódik a kulináris és kulturális élményekkel.

Mindenkinek hasonlókat kívánok a kihelyezett irodából, Beit Jala-ból! És persze nem titkolt szándékom, hogy kedvet csináljak a kedves olvasóban Zoli Sínai trekking túrájához. Ha valahol, akkor ott hasonló élmények érhetnek.

Share on Facebook

Kihelyezett iroda

Aki a kalandtura-blogot olvassa az nem lehet buta, ezért nem árulom   el hova helyezte ki székhelyét az iKaland röpke két hónapra.
Amúgy is kedvelitek az interaktív bejegyzéseket, így most kaptok tőlem egy igen fifikás rejtvényt.

Tehát: vajon hol készült az új irodát és Matróz kollégát ábrázoló fenti fénykép?

Keresztet formáló ujjak

Március közepe van, épp az első eperszezont élvezzük. Napközben kellemes a napsütés, hosszú gatya, póló, papucs bőven elegendő. Estére lehül az idő, de így is pompás dolog üldögélni a teraszon, élvezni az egyetlen helyi sört és testes vörösborokat. Szemközt egy szent város fényei villódznak.

Az utcák hangosak a taxisok dudálásától, napjában ötször felhangzik a müezzin “éneke” és a zöldségesnél bármikor össze lehet futni a városka orthodox papjával.
Az iKaland kihelyezett irodájának kertjében már növekszik a karfiol, virágzik a cseresznye, és a gaznövényzet
kakukkfű alakjában jelenik meg. A mandulát, éretlenül, zölden, héjastul sóba mártogatva kell enni. A csicseriborsóból fokhagymával és citrommal krém készül…
Ezt az idilli képet azonban megtöri a politikai helyzet. Betonfal és katonai ellenőrző tornyok, húzódnak a szomszédos hegy gerincén, néha lövéseket hallani. A nyáron demokratikus választások lesznek pedig nincs is saját országa az ittenieknek.

Szóval, mit gondolsz? Markó Béla cimboránknak tilos beírnia a megfejtést!

Share on Facebook

Beszállás egy Chopok-észak kuloár tetején... májusban (Fotó: Varga Béla)

Van egy kis terminológiai zavar a pályán kívüli síelés irányzatai körül. Íme az egyre szaporodó műfajok egy elterjedtebb értelmezése, besorolási kísérlete. Nem szigorúan veendő és élesen elkülönülő kategóriákról van szó; nyilván vannak átfedések. Ó, és persze, véletlenül sem enciklopédikus, hivatalos definícióként írom amit írok. Lehet vitatkozni és kiegészíteni a kommentekben.

Pályán kívüli síelés/off-piste: (Bérletet váltasz és) felvonóval síelsz, de a jelölt sípályákat elhagyod és nyílt terepen, törpefenyvesben vagy erdőben sízel. Valahogy visszaevickélsz a pályára, hogy ismét becsúszhass egy felvonóhoz, majd kezded újra – új terepen. A “pályán kívüli síelés” igaziból gyűjtő jellemzés, ez alá sorolhatók az alábbi stílusok/irányzatok.

Freeride: A freeride a pályán kívüli, elsősorban porhavas síelést jelenti. Felvonóval/helikopterrel (helisízés) jut fel az ember a hegytetőre, de a hangsúly az érintetlen terepek megtalálásán és a freestyle trükkök bevetésén van. A vagány mélyhavas videók, az “extrém sízés” a freeride kategóriájába tartozik (bár ezt a “kategóriába tartozást” fura érzés leírni). Eme irányzat legszínvonalasabb megnyilvánulása a Freeride world tour, melynek 2010-es futamának összefoglalását mutatja az alábbi videó:

A site-jukon több tenyérizzasztó, nyálcsorgató videó található.

Terepsí: Ritkán használt fogalom ez mifelénk, pedig leginkább ez írja le azt a műfajt, amit a pályán kívüli sízők többnyire művelnek. A terepsí jelentése: “minden terepen” síelés. A szűzhó örömteli ritkaság; a pályákon kívüli terepet többnyire más hótípusok jellemzik: a töredezett- megsíelt friss hó, az olvadtabb és nehezebb tavaszi hó, kérges hó, fagyott – firn – hó, latyak, buckásra síelt kemény hó stb. Természetesen minden hótípus kicsit más technikát igényel. A terepsízés szép kihívása, hogy a hótípusok gyakran átmenet nélkül követik egymást és kénytelen vagy gyorsan, egyik kanyarról a másikra stílust váltani.

A technikák elsajátítására vagy terepsí oktatáson tehetsz szert (gyorsabb), vagy autodidakta módon (lassabb, több esés/befürdés).

Túrasí: Nagy kedvencünk! Itt szigorúan NEM felvonót használsz a hegyre feljutáshoz, hanem saját lécedet. A túrasí gyakorlatilag ugyanolyan léc, mint a hagyományos alpesi sí, de könnyebb és puhább. A kötése lehetővé teszi, hogy felfelé menetkor a sarkad szabadon mozogjon, akárcsak a sífutásnál. Ezen túl ún. “fókát” (régen fókaszőrt, ma már szintetikus szőrmét) rögzítesz a léc talpára, ez pedig meggátolja, hogy a léc visszacsússzon. Egész meredek hegyoldalakon lehet így felfele haladni relatíve könnyedén. Lecsúszáskor a fóka lekerül a lécről, a sarkadat rögzíted, s így egy hagyományos alpesi lesiklással jutalmazod meg magad.

Az iKalanddal túrasízni a Grossvenedigeren és a Dolomitokban is tudsz.

Backcountry: telemark kötéssel (a sarok szabadon mozog) ellátott léc talpát a futólécekéhez hasonlóan bepikkelyezi az ember. Ez lehetővé teszi, hogy felfelé szakaszokon túralécként viselkedjen (fóka nélkül), míg lefelé telemark technikával szedd szét a lejtőt. Hosszabb emelkedőkön fókát passzinthatsz a léc talpára. Ez a stílus tökéletesen illeszkedik a magyar középhegységek domborzati jellegzetességeihez, ahol rövid emelkedők és lejtők váltogatják egymást, így túl sok a macera a fókázással.

Ehol egy videó, ahol terepsí guru Máthé Laca a Normafán szaggat backcountry léccel. Néha alpesi stílusra vált, majd vissza:

Steep skiing: a terepsízés egy irányzatáról van szó, ami – ahogy az angol neve (“meredek síelés”) sejteti: meredek hegyoldalak megsíelésére hajaz. A meredek lejtőkkel (35-55° meredekség) az a gond, hogy lavinaveszélyesek. Ezért komoly helyismeret és lavinaismeret szükséges bármilyen hosszabb meredek szakasz biztonságos megsíeléséhez (a tudáson felül). Magyarország közelében remek lehetőség adódik a Chopok és a Deres északi falának hófolyosóiban.

Az iKaland ide is szervez – ún. kuloársí kurzusokat. Azért szervezzük áprilisban ezeket a tanfolyamokat, mert ekkorra az alaplavinák már lecsusszannak. A déli oldal és a környező hegyek már alig havasak, ám az északi kuloárokban a stabil, összetömörödött hó prímán síelhető. A Chopok észak számtalan lehetőségeiről van egy tök jó áttekintés-térkép a Chopok ház honlapján.

Ez a témában az első cikk, így röviden szólni kell a veszélyekről. Nem kell extrém helyre menni, hogy elvigyen a lavina – minden pályán kívül síző polgártárs vegyen részt lavinaoktatáson. Továbbá, nem kell extrém hideg és 8000 méteres hegy a csúnya fagyási sérülésekhez. Légy tisztában a hegy veszélyeivel, mielőtt eltekeregsz.

Hirtelen ennyit szerettem volna mondani a témában. Arra kérlek, hogy szánj 6 másodpercet az alábbi kérdőív két kérdésének megválaszolására, hogy tudjuk, érdemes-e kalandsí (hoppá, egy új kategória! most találtam ki) témában cikkeket, blogbejegyzéseket írogatni.

R. Zsolt

Share on Facebook