...néhány világcsavargó, fanatikus utazó/hegymászó szerkeszti. Célja: megosztani - vagy inkább - fanatizálni Téged az ember- és természetközeli, felfedező utazásra és hegymászásra.
Ez itt a téma, vagy inkább a kérdés. Sok barátot, ügyfelet csalogatok téli túrákra – jégmászásra, túrasízni vagy csak járni egyet a téli hegyekben. Nem egyszer azzal pattintanak le, hogy szűkös (vagy nem szűkös) szabadság-napjaikat inkább nyárra tartogatják. Ezt soha nem értettem – annak ellenére, hogy az emberek többsége így gondolkodik.
Úgy gondoljuk, aki Iránt a hagyományos módon akarja megismerni, menjen kulturális buszos körútra valamelyik utazási irodával, és nézegesse a netet. Mi mást kínálunk. Na jó, azért nem vért, szenvedést és halált, hanem egy hétköznapibb képet, mint amit a romoknál, múzeumokban meg turistás városnézés közben kap az oda tévelyedő emberfia. Ehhez segít az a néhány szószedet, ami némi iróniával világítja meg az egykori Perzsia érdekességeit – jelen esetben a közlekedést.
Júniusban két napot töltöttünk az idei árvíz által egyik legsúlyosabban elmosott településen, Felsőzsolcán. Adományokat vittünk-szortíroztunk és segítettünk a szétosztásban. Egy rövid ideig elöl volt a videókamera is; ezt rögzítette:
Sajnos vissza kell ide térnünk tartós élelmiszert vinni annak a több száz embernek, akik a fenti képeken látott körülményekkel kell megbirkózzanak. A gyűjtésre azt fundáltuk ki, hogy a várhatóan igen népszerű Erőss Zsoltvisszatérő túrájánakteljes nyereségéből élelmiszert veszünk és elvisszük Zsolcára, hogy személyesen adhassuk át az ott élő embereknek.
Juhúú! Végre itt a tél és a trutyi időjárás. Na jó! Ez szomorú mert befejeződik a hegymászószezon, de ugyanakkor vidám is, mert a hűséges trópusok visszavárnak.
A továbbiakban méltóképpen elköszönünk a hegymászóinktól… és az “iKaland Promotions” kisfilmjében boncolgatjuk, hogy valójában teljesen felesleges elutazni a trópusokra…
Ha tovább olvasod a bejegyzést tanúja lehetsz annak is, hogy Matróz kolléga bebizonyítja, a téli Budapest milyen pompás hely és egy kis trópusi hangulatért nem kell elutazni Laoszba, Belízbe vagy Guatemalába. Continue reading →
Hihetetlen ez a 2009. július 2. Tudtad, hogy a mai napon…
…1 napja már a svéd kormányzat kormányozza az Európai Uniót
…1 napja már 25% Áfát fizetünk 20 helyett (ami egyébként nem 5%-os áfaemelés hanem 20%)
…bejelentette egy nemzetközi csillagászokból álló kutatócsoport, hogy új típusú feketelyukat fedeztek fel 290 millió fényévnyire a Földtől
…1 nappal közelebb vagyunk 2010. január 1-hez, mint 2009. január 1-hez.
A legutóbbi pont miatt írok blogbejegyzést; ami talán a legérdektelenebb a felsorolt négy esemény között. Azért írok erről a látszólag érdektelen naptári tényről, mert nem tud nem eszembe jutni 20098. szilvesztere. Ez életem legjobb szilvesztere volt. (OK, a 80 fős házibuli szüleim lakásában se volt kutya.)
Indiai kalandozásaim során mindig felmerült az a kérdés, hogy vajon egy indiai hegyi túra mennyivel kerül többe, mint egy tátrai, vagy egy alpesi. Az odautazás költsége jelentősen felsrófolja az egészet. Egy Budapest – Delhi – Budapest repülőjegy most nagyjából százezer Forintba kerül, plusz az illetékek. De ha már az ember ott van, akkor teljesen fölösleges azon töprengenie, hogy mennyi ideig maradjon. A válasz kézenfekvő, minél tovább! Határt csak a főnökünk vagy a kivett szabadság ideje szab. Az Indiában eltöltött napok számával ugyanis az egész tartózkodásunk relatíve egyre olcsóbb lesz. Az ottani árak köszönő viszonyban sincsenek az itthon megszokottakkal.
Ha teljesítetted a hegyi túrázást, akkor bőségesen marad még pénzed, hogy a hegyek és a szerzetesek után kicsit belefeledkezz a nem kifejezetten útikönyvekből ismert látnivalókba. Kikapcsolódásnak, pihenésnek és nem utolsó sorban kulturális feltöltekezésnek sem rossz élmény!
A következőkben megpróbálok összeszedni néhány ötletet, a „ha már Indiában vagyok, hogyan nézzek körül” kezdetű kérdésre. Ez alkalommal a Himalája déli lejtőjén sorakozó egykori hegyi üdülőhelyeket szeretném méltatni.
Milyen “eszközökkel” tervezed magán jellegű utazásaidat? Nem is kéne idézőjelbe tenni az “eszközök” szót, hiszen valóságos utazástervezői-szervezői garmada áll rendelkezésedre – és a tárház gyakorlatilag évről évre bővül.
Damascusi netkafé - köszi istanbulmike-nak
Hát persze – az internetre gondolok. E rövid kis eszmefuttatás célja, hogy figyelmedbe ajánljon néhány olyan lehetőséget, melyekkel könnyen és gyorsan rábukkansz olyan programokra/helyekre/repjegyekre/szállásokra, ami az utazók nagy része előtt rejtve marad. Nézzük tehát…
Épp az imént érkezett egy érdekes köremail a postafiókomba. A levél a méz kevéssé ismert jótékony hatásairól szól. Kicsit gyanús egy-két felvetés, ezért gondoltam, megosztom, hátha a nálam népgyógyászatilag képzettebb olvasók megerősítik/cáfolják. Fontos, mert utazáskor szinte mindig viszek mézet és ha igaz amit itt írnak, akkor sok minden egyébre is jó… Íme a csodaszer kevéssé ismert hatásai:
...néhány világcsavargó, fanatikus utazó/hegymászó szerkeszti. Célja: megosztani - vagy inkább - fanatizálni Téged az ember- és természetközeli, felfedező utazásra és hegymászásra.