Ez a hegy a Wakhan-folyosó elején emelkedik a pakisztáni határon, mi nem látjuk a túra során. Látni fogjuk, ellenben (ha sikeres a műveletünk) Belső-Ázsia egy igen csinos és “szemrevaló” tavát, a Chaqmaqtin tavat. Igen pazar fotók készültek a tóról, amik elérhetők a tó nevének megguglizása által.

A videóból egyébként az derül ki, hogy a Wakhan-folyosó egy háborítatlan öböl Afganisztánban, melyet lezártak a szovjet invázió után és csak 2000-ben nyitottak meg. Ekkor aknákat helyeztek el a benyomuló tálibok távoltartása végett, ami most problémákat jelent a Noshaq megközelítésekor. Erről bővebben az előző afgán posztban beszélünk…

Nagyobb térképre váltás

Share on Facebook

Sziklarajz "csak úgy" az ösvény mentén (Wakhan-folyosó)

No, sebaj, így lesz buli. Nem mintha olyan “meredek” vagy veszélyes lenne a vidék, csak a brand, a márka kicsit megtépázott. Afganisztánról van szó. Mi ugrik be a név hallatán? Hát, a robbantás, az al-Kaida, Bin-Laden bácsi, a Talibán, az extrém csador-viselet. Első körben csupa csúnya dolog, aminek nyilván megvan az alapja. Megőrültünk, hogy oda akarunk embereket vinni, ahol újságírókat rabolnak el? Erről a kérdésről később…

Van azért Afganisztánban más is, és aki egy kicsit is tájékozott a belső-ázsiai történelemben, az tudja, milyen régóta lakott vidék ez. A 19. század közepén erre kutakodó brit felfedező, Lord Curzon emígyen szól a folyosóban eredő Oxus (Amu-Darya) folyóról:

Az Oxus az a folyó, melynek forrása
“elfeledett emberekről és ismeretlen vidékekről mesél, s melyről úgy tudjuk, hogy a rasszunk bölcsőjét ringatta…”

Idilli szálláshely

Stein Aurélünk is járt a folyosóban 1906-ban. Ekkor arról számolt be, hogy évi 100 pónilónyi áru kereskedelme zajlik a Wakhanon keresztül Kínával. Íme Stein Aurél írása a Wakhan folyosóról (angolul). Egyébként izgalmas e térséget Kínával összekötő hágó, a Wakhjir-hágó (4923 m), hiszen kevés olyan (fél)hivatalos határátkelő van a világon, melynek 100 km-es körzetében nincs aszfaltút. Még ennél is izgalmasabb az a meglepő tény, hogy a határ afgán oldalán GMT+4,5 óra, míg átkelés után 3,5 órát kell előre tekerni az órákat – Kína ugyanis egységesen a shanghai időszámítást alkalmazza, ami GMT+8 óra. Ilyet nem tudsz máshol produkálni – 3,5 órányi időt ugrani oda-vissza egyetlen lépéssel. Igaz, itt sem lesz rá lehetőséged, mert többnyire zárt, katonai engedélyekhez kötött az átkelés.

Térjünk hát vissza a veszélyek kérdésére, mégiscsak ez a legizgalmasabb kérdés, ha ide készül az ember utazni. Nos, a

Nomád wakhi nők

Wakhan folyosó 32 éve, a szovjetek bevonulása óta nem látott fegyveres konfliktust – errefele nem jár sem tálib harcos, sem amcsi katona. Nyugi van és itt az afgán háború sem érezteti hatásait, ahogy a New York Times tudósítója is megírta nem rég. Eleve azért hozták létre a folyosót, hogy az egymással hadban álló brit és orosz érdekeltségű területek közé 1873/93 után egy puffer-zóna kerüljön.

Egyébként más külföldi újságírók is ajánlják a területet mostanában ebben és egy másik tudósításban. No meg a franciák.

Az odautazást természetesen nem Kabulon keresztül érdemes megejteni. Sokkal biztonságosabb és olcsóbb Dushanbébe repülni (a tádzsik főváros), majd egy fárasztó, de annál látványosabb dzsippezés keretében lezúzni délnek Ishkashimba. Ez a folyosó eleje és egyben az utolsó nagyobb település. Innen továbbszáguldunk keletnek, majd amikor elfogy az út, akkor gyalog megyünk tovább egy gyönyörű, nagy hegyi tóhoz majd’ 5000 méteres hágókon át.

Így a tervünk. Kérdés, lesz-e érdeklődés a túrára ha kiírjuk a konkrét programot… Persze csak költői kérdés, mert ilyen vagány dolgokra mindig találni jelentkezőket.

Share on Facebook

A dráma ennyi. Nem mondom, hogy érdemes többször megnézni és jelentést keresni a dolgok mögött, de legalább jól éreztük magunkat munka közben és ezt szeretnénk megosztani.

Share on Facebook

Ehhez a hírhez kapcsolódik, hogy november 29-én, hétfőn este 7 órától a budapesti Overland Világjárók Boltjában egy kis kedvcsinálót fogunk tartani a 2011-es túránkhoz. Lesz vetítés, tanácsadás, “egész estét betöltő színes családi program“.

Share on Facebook

Kilimandzsáró alatti tábori vacsi

Itt az október! Ez azt is jelenti, hogy néhány héten belül elkezdenek ajánlatokkal bombázni azok a cégek, akik januárban vagy februárban Kilimandzsaró mászást szerveznek. Ilyenkor a következőkkel szokás érvelni:

Előre bocsátom, mi itt az iKalandnál is benne voltunk derékig a licitálásban, így ez a kritikus hangvételű szösszenet önreflexió is.

Nézzük a tényeket és az empirikus tapasztalatokat:

• Ha utánanézel külföldi túraszervezők honlapjain, akkor látni fogod: a Kilimandzsaro Uhuru-csúcsára 97-99%-os sikerarányt írnak. Ha ők is igazat mondanak és itt a magyarországi szervezők is (efelől egyébként tényleg nincs kétségem), abból az következik, hogy a Kilimandzsaro megmászása különösebben nem nehéz dolog. Ez akár nagyképűen is hangozhat, de a számok és a tapasztalat ezt támasztja alá.
• “Nagyon jól felépített a programunk, elegendő időt engedve a megfelelő akklimatizációnak” – ez bullshit, ugyanis a programot nem lehet túlságosan variálni – minden útvonalnak megvan az a rendje, ahogyan azt a helybéli teherhordók és túravezetők mászni szokták. Így a legtöbb programban 6, ritkább esetben 7 napot töltenek a hegyen. Ettől nem szokás eltérni.
• A legjobb útvonal kérdése: a Machame a sátras útvonal. Szép is, jó is, Erőss úr is többnyire ezen vitte az embereket. A “menedékházas”, illetve “Coca-Cola” útvonal, a Marangu elvileg a legkönnyebb. A menedékházban nem sokkal jobb az alvás, mint sátorban, ha egyáltalán jobb. Ezek ugyanis fűtetlen bódék, ahol fapriccseken alszol, mások bűzében. Sőt, még lépcsőznöd is kell, ami 4000 m fölött külön (felesleges) cselendzs. Akkor már inkább sátor, szerintem.
• Tavaly, az ügyfelek kérésére a legnehezebbnek mondott Umbwe ösvényen vittük az embereket. Ez csak amiatt számít a legnehezebbnek, mert az elején gyorsan emelkedik, meredek. A 9 fős társaságból sokan még 3000 méter fölött sem jártak, 45-50 évesen először vásároltak túrabakancsot az út előtt!Komolyan kétségeink voltak az esélyeiket illetően, de megbeszéltük velük, hogy legfeljebb a teherhordókkal lejönnek a hegyről; akkor sincs gond, ha nem sikerül a csúcs. Hát, böcsületükre legyen mondva – mind megmászták! Egyikük jelentkezett is a túra után, hogy “akkor most az alapoktól kezdeném… jönnék a Grossvenediger, 3600 méterével megküzdeni”. Az Umbwe ösvény egyébként lenyűgözött mindenkit. Meg is tartjuk, itt megyünk az idén is.

OK, de akkor mi alapján dönts, hogy kivel mész?

1. 

   Erőss úr a helyi teherhordókkal

   A túravezető személye: a helyi túravezető (kötelező alkalmazni) inkább csak az utat mutatja, az emberekkel általában (azért vannak kivételek) nem foglalkozik. Nagyon nagyon nem mindegy, hogy a magyar vezető milyen magashegyi tapasztalattal rendelkezik. Egy iKaland vezető minden reggel mér vérnyomást/véroxigén szintet és segít megküzdened a magasság okozta tünetekkel.

   Van rutinja, hiszen járt már néhány expedíción és a magashegyi betegség minden tünetével találkozott – sajnos, a halállal járókkal is. Mert ha ritkán ugyan, de van ilyen a Kilimandzsaron is. Az egy dolog, hogy relatíve könnyű a hegy, de nagyon-nagyon el lehet rontani a dolgot. Lehet, hogy régimódiak vagyunk, de úgy gondoljuk, hogy hegymászást hegymászóktól kell kérni. És nem attól lesz valaki hegymászó vagy kompetens hegyivezető, hogy x alkalommal járt adott csúcson… de ez egy másik téma ami messzire vinne.

2. Ár: nem árt megkérdezni, hogy “mondja kérem, mennyibe fog kerülni összesen?”. Ezt igyekszünk minden túránknál egyértelműen jelezni; a Kili esetén 610.000 forint az a minimális összeg, ami összesen elhagyja a zsebed kedvező (időben vásárolt) repjegyár és 8 fő fölötti létszám mellett minden helyi vízummal és egyéb “fakultatívan kötelező” kiadással.
3. Egyedül, saját szervezés: ez is természetesen opció, nem is akarunk lebeszélni senkit. Sőt, ha kérdeznek, tanáccsal látjuk el az erre vetemedő kalandorokat. Azzal kell tisztában lenned, hogy nagyon nagy utánajárást igényel. Kívülről úgy tűnhet, hogy befizetsz egy csomagra, veszel egy repjegyet és kész. Nos, ez nagyon nem ilyen egyszerű; hidd el, több év Kili tervezgetés-szervezkedés után, helyi viszonylatban megbízható partnerrel is rendszeresek a fennakadások, anomáliák, amik igen erősen megnyújtják a szervezési időt. Sokan egyedül vágnak bele, majd néhány óra utánajárás után egy szervezett úthoz csatlakoznak. De, mondom, működik az is, hogy rászánod az órákat, elutalod egy kenyai vagy tanzán bankszámlára az előleget és saját szervezésben mászol.

Hát, ennyi dióhéjban a reflektálás. Másztál már Kilimandzsarot? Egyetértesz a fentiekkel?

Share on Facebook

Személyes kedvencem a trekking, ez a legtesthezállóbb; a távolság kihívása. Speciális felszerelést nem igényel, csak két emberi tényező van benne: a helyismeret és az erőnlét. Ennek a határait feszegettük a minap a Holt-tenger környékén.

Alaposan figyelembe vettük azt a szabályt, hogy csak jóllakottan szabad nekivágni egy ilyen kalandnak. Ezért egy éjszakai BBQ vacsorával kezdtük a túrát. Citromfa-szénen sütögettünk paradicsomot, hagymát, májat, oldalast, saslikot. Valamennyit öblögettünk helyi sörrel és ánizs pálinkával (arak)…

Mivel az esti rákészülés egy kicsit elhúzódott, ezért rutinos sivatagi túrázókhoz híven már a déli nap hevében vágtunk neki a gyaloglásnak. Palesztin területről, Abudiyye faluból indultunk egy aszfaltcsíkon a sivatagi Mar Saba (Szent Saba) kolostor felé. A nyugati turisták ezen a környéken légkondis kisbuszokban utaznak, így mókás látványt nyújtottunk a falusi gyerekeknek, akik kitartóan és tátott szájjal követtek minket egy darabig.

Mar Saba kolostorát egy folyóvölgy (wádi) szikláihoz ragasztották, és ortodox szerzetesek élik ott és a környező barlangokban az életüket. Nők és katolikusok ezért be sem tehetik a lábukat a szent helyre. Innen az út a meredek sziklafallal körülölelt völgyben folytatódott néhány kilométeren keresztül. Egy szakaszon a folyó átugorhatóvá szűkült és a szemközti sziklafal is lankásabb, mászható volt. A fennsíkra érkezve körbe-körbe a kősivatag domborulatai uralták a látképet. Az áprilisi sivatag a legbarátságosabb.

Az időjárás elviselhető és a téli esős évszaknak köszönhetően a zöld mezőket pipacs és kamilla foltok tűzdelik tele. A tájékozódás egyszerű: amerre az iránytű a keletet mutatja, arra van a Holt-tenger (Hol tenger? Hogy egy parádés szóvicc is legyen a bejegyzésben ).

15 km gyaloglás következett a lankás terepen, melyet dombok és kiszáradt folyómedrek alkotnak, majd megékeztünk a Holt-tenger völgyét szegélyező hegyekhez. A térképolvasás itt igazán zavarba ejtő: sűrű szintvonalak, leszakadások és hegycsúcsok melyek mínusz (!) 14 méter magasak. A tengerszint alá érkeztünk, épp a legjobb pillanatban. A hátunk mögött a nap már lebukni készült, de még utoljára vöröses-kékes-rózsaszínes fénnyel töltötte meg a tenger medencéjét és Jordánia szemközti sziklafalait.

Azt hiszem egy ilyen látvány lehet egy trekking túra legfőbb értelme. 30 kilométernyi kősivatagi túrázás után egyik pillanatról a másikra lepett meg minket ez a látvány. Olyan volt mint egy jutalom. Oázisokhoz, vízesésekhez, kilátópontokhoz sokszor el lehet jutni egy jeepes túrával is, de az ilyen módon készített fényképek sosem idéznék fel ugyanazokat az érzéseket, mint amit egy kiadós gyalogtúra adhat.

Persze ránk még egy komoly élmény várt. 300 métert kellett ereszkednünk, hogy elérjük a tengerszint alatti tengert. Este 10 körül lehetett már, amikor a hátizsákokat ledobtuk a strand homokján és felfeküdtünk a sós víz felszínére.

Másnap még átestünk az iszappakolás rituáléján és bebuszoztunk Jerikóba. Ennek a városnak, ugye, van múltja; most ünnepli a 10.000. születésnapját. Bereggeliztünk a szokásos csicseriborsó és padlizsánkrémekből, béreltünk néhány szakadt kerékpárt és úgy csináltunk néhány órára, mint ha mi lennénk a jerikói BMX banditák.

Igen, pont ez a szép a trekking műfajában, hogy minden belefér. A sport összefonódik a kulináris és kulturális élményekkel.

Mindenkinek hasonlókat kívánok a kihelyezett irodából, Beit Jala-ból! És persze nem titkolt szándékom, hogy kedvet csináljak a kedves olvasóban Zoli Sínai trekking túrájához. Ha valahol, akkor ott hasonló élmények érhetnek.

Share on Facebook