Elvesztettük Horváth Tibit – barát, mászótárs és az elmúlt két és fél évben számos alpesi iKaland túra vezetője. Ő az egyik legbarátságosabb mászó, akit valaha ismertünk. Ennek köszönhető, hogy barátai, ismerősei számos szép videót, képsorozatot töltöttek fel a Youtube-ra mementoként.

A magunk részéről néhány olyan emlékkel szeretnénk megemlékezni Tibiről, amit Ti írtatok az általa vezetett túrák után. Íme, egy élmény, vélemény Tibi túravezetéséről – egy kicsi töredéke annak, amit maga mögött hagyott.

“Tibivel a rettenthetetlen hótaposóval jó volt hegyet mászni, sokat lehet tőle tanulni a hegyekről, és hála neki a rossz idő ellenére sem kellett lemondanunk a csúcstámadásról. Bár ez volt az első magashegyi túrám, egy életre megszerettem“

Tibi, Isten Veled. Valami nagyon vonzott Téged a hegyekben; ezért is tudtad olyan szenvedélyesen tanítani, továbbadni. Reméljük, hogy ezt a valamit – amit annyira szerettél a hegymászásban – a túloldalon is megtalálod.

Share on Facebook

Share on Facebook

Íme, néhány tipp, hogyan készíts jó mászós képeket

1. Fotózz ismert „utakat” és „mászókat”

Nem mindenki fotózhat profi mászókat, de ha a barátaidat fotózod az (általad is ismert) utakon, jó eséllyel térsz vissza használható képekkel. Ha olyat fotózol, amit/akit ismersz, akkor a képeidnek lelki és személyes töltetet is adsz. Ez elsőre nevetségesen hangzik, de rengeteget számít. Ha ismered az utat, akkor könnyebben elkaphatod a látványos mozdulatokat, fogásokat.

2. Gondolkodj, mielőtt kattintasz

Válassz jó sziklákat. Érdekes-színes textúra, jól követhető látványos repedések, drámai árnyékok. Figyelj a mászó testhelyzetére, és arra, hogy milyen szögben fotózod. Találd el, hogy a mászó melyik irányba nézzen, sokkal jobb egy mosolygós arc, mint egy kócos fej hátulról. Kicsit próbálj meg úgy gondolkozni, mint egy profi fotós. Képzeld el, hogy fest majd a kép a szobád falán vagy a monitorodon. Ha gondolkodsz egy percet a képen, és megvan az elképzelésed arról, hogy milyen fotót is szeretnél, az sokat segít abban, hogy jobb képeket készíts.

3. Jókor jó helyen

Kelj korán és maradj kinn sokáig, ne hagyd ki a napkelte utáni és a napnyugta előtti időszakot, amikor a fény és az árnyékok igazán jók. Keresd azokat a helyeket/helyzeteket, amik látványos és érdekes mozdulatokat kívánnak a mászótól.

4. Merj „hibákat” elkövetni

Rengeteg szabály van a fotózásban és ezeket nem véletlenül találták ki. Derék dolog a szabályok mentén haladni, és jó képeket csinálni, de ami még jobb kicsit tágítani a határokat, áthágni a szabályokat és a megszokottól eltérve valóban új képeket csinálni. Semmi be sem kerül, ha hibás vagy rossz képek vannak a memóriakártyádon, ellenben őrült jó képek születhetnek, ha egy kicsit hagyod magad szárnyalni. Kockáztass és próbálkozz. Próbálj meg elmondani egy történetet a képeid segítségével. Fotózz a Napba, hibázz, majd tanulj belőle, és ne feledd, ha nem tetszik a kép, maximum kitörlöd.

5. Végül mindezt fűszerezd meg egy kis szenvedéllyel

Mássz annyit, amennyit tudsz. De lehetőleg még annál is többet. Fedezz fel új helyeket, járd a világot, tedd mindezt elszántan és szenvedéllyel. Még mindig itt ülsz? Gyerünk, indulj és készítsz pár jó képet a függőleges világodról.

Van néhány profi tipped? Nosza, oszd meg velünk is!

Share on Facebook

A több mint 40éves Gouter-ház

Azért nekem is van pár. Mászhatsz szezonon kívül, szeptember legvégén, de inkább októberben.
Kis szerencsével sokkal nagyobb élményben lesz részed, amikor három barátoddal érsz a csúcsra, nem pedig sorban állás után 124 idegennel együtt. Az időjárás sokszor kitart eddig és az egészet olcsóbban megúszhatod. Ez nem hangzik rosszul. Szerinted?

Épül az új házikó, 3800 felett

Egy másik alternatíva, ha vársz egy kicsit amíg elkészül az új menedékház. Bár ez inkább hegyi hotel mint menedékház. Elég jól halad, egy része lehet, hogy már idén kész lesz. 120 férőhelyes és „extrán” környezet barát. Mindent visszaforgatnak, amivel mosogatnak-főznek az még jó lesz WC-öblítésre és fordítva. Na jó nem, de tényleg nagyon ki van találva az önfenntartó házikó. Napelemek, turbinák, szűrőrendszerek. Sok mindenre futotta a hatmillió euróból. A kilátás sem lesz rossz, és néhány szerencsésnek nem kell már a padlón aludnia a csúcstámadás megelőző éjszakán.

Te tervezed, hogy nekivágsz? Ps: a szövegben szereplő kérdések, a látszat ellenére, NEM költőiek.

Nem űrállomás, hanem az új Gouter

Share on Facebook

…egy barátommal nekivágtunk a  Balkánnak. A cél Bosznia legmagasabb csúcsa a Maglić és a környéken található vad szépségű hegyvilág volt. Nem sokat tudtunk, róla, de ez csak fokozta az izgalmakat.
Korábbról már mindketten rendelkeztünk viszonylag tekintélyes magashegyi tapasztalattal, persze nem az igazán nagy magasságokból, hanem inkább az ehhez hasonló csúcsok megmászásából kifolyólag. Így hát nagyképűség nélkül azt mondhatom hogy, szinte minden szempontból felkészülten vágtunk neki a Sutjeska völgyében magasodó érintetlen, dús őserdőkkel tarkított  Maglićnak.
Az éjszakákat is a hegyen töltöttük, 1500 méteren egy elhagyatott kunyhó mellett felállított táborunkban. Első reggel neki indultunk, de mivel egy naposra terveztük az utunkat, így a táborból a télies viszonyoknak megfelelő felszereléseken kívül, sem túl sok élelmet, sem plusz meleg ruházatot nem vittünk. A terep nem volt könnyű mély sár és vizes-süppedős hó váltakozva volt jelen, ezzel is lassítva a haladást különösen a magasabb régiókban. A hágóvas használhatatlannak bizonyult ezen a terepen. Többek között ennek köszönhetően, viszonylag későn értünk az akkor már teljesen ködös csúcsra, de azért Boszniában a szerb nemzet dicsőségét hirdető 3 méteres vas zászló alatt lőttünk egy csúcsfotót.
Lefelé menet, egy rövidebb úton igyekezetünk, melyen elérhető egy széles erdőgazdasági út, kb. másfél óra alatt. Ekkor már nem csak a köd, és a kuloárokban összegyűlt, váratlanul nagy októberi hómennyiség, hanem az időközben meginduló zuhogó eső és jég is okozott némi „fejfájást”. A hó vizes volt és nehéz, a sziklák pedig alattomosan csúszósak. Négy öt-perce ereszkedtünk a völgy felé, amikor hirtelen megcsúsztam. Ezerrel szánkáztam lefelé a keskeny kuloárban, egyenesen egy éles sziklatömb felé. Érdekes, hogy ilyenkor mennyi minden lepereg az emberben, 2-3 másodperc volt az egész, de mégis úgy tűnt, hogy volt időm „átgondolni” a dolgokat. A jégcsákányt a teljes testsúlyommal igyekeztem lenyomni a hóba, de az olyan süppedős volt, hogy az csak kicsit lelassított. Aztán hirtelen éreztem egy tompa ütődését a bakancsom talpán, amiből tudtam, hogy a szikla megfogott. Szerencsére épségben megúsztam.
Egyre sötétedett így lámpáink fényénél ereszkedtünk tovább a sűrű ködben, de a rosszul jelzett utat több alakalommal is elvesztettük. Tájolgatva és a domborzat alapján haladtunk, de hamarosan utunkat egy szinte áthatolatlan sűrűségű törpefenyves keresztezte. Több oldalról megpróbálkoztunk, de egy óra szaladgálás után úgy döntöttünk, rosszabbul járunk, ha elveszítjük egymást a sötétben vagy valamelyikünk megsérül. Ezért úgy döntöttünk, hogy az éjszakát fenn töltjük a hegyen. Nagyjából 2000m-en lehettünk a hőmérséklet 0 és a mínuszok határán táncolt. Az egyetlen reményünk egy izolációs fólia volt, mely kettőnknek takaróként szolgált, röpke tizenkét órán keresztül a fagyos esőben. Két óránként a luxuscikknek számító két deci tea (na jó inkább meleg víz) is megvolt. Csak egy valami hiányzott, a szél.
Az amúgy jó minőségű esőkabátok és esőnadrágok a több órás zuhéban megadták magukat így szépen lassan teljesen átfagytunk, és azon gondolkoztunk, hogy miként lehet túlélni egy ilyen helyzetet. Barátom elmesélte a kedvenc sztoriját, miszerint az Andokban egy hegymászó kénytelen volt hátrahagyni halott(nak hitt) társát, aki végül törött lábbal, 4 napi bolyongás után, félhullaként, de lejutott a hegyről. Ez nekem is erőt adott, de azért elaludni nem mertünk, mert attól tartottunk, hogy vagy a medve látogat meg, vagy esetleg túlságosan lehűl a testünk a jeges esőben. Remegve, lelassulva vártuk a hajnalt egy törpefenyő tövében kuporogva.
A hegyen semmiféle hegyimentő szolgálat vagy menedék nincsen, és ennek valósága akkor hasított belém igazán. Tudtuk, hogy csak mi vagyunk és a könyörtelen hegy. Egy éjszakán át tartó virrasztás elég lehangoló tud lenni, így talán érthető, hogy az első madár hangja és a pirkadó reggel olyan örömmel töltött el mindkettőnket, amit ritkán érez meg egy ember élete során. Azóta is szinte minden pillanatra, és apró mozdulatra emlékszem, egyszerűen az egész „beleégett” az agyamba. A szerencsétlenkedésre a vizes gázfőzővel, a száz grammnyi süti beosztására kitalált „tervre”, az utolsó szál gyufára ami meggyulladt és a kettévágott „spáros” szatyorra ami ülőhelyként szolgált a jéghideg talajon. A szép hosszú káromkodásokkal és a jó sztorikkal csiga lassan, de eltelt az éjszaka. Egyszer csak ráeszméltünk, hogy átvészeltük az éjszakát minden különösebb baj nélkül. Összepakoltunk és néhány óra után visszaértünk a táborunkba, ronggyá ázva, kimerülten, éhesen.
Bedőltünk a sátorba, és nem kellett kimondanunk, de tudtuk, hogy október huszonötödike mindkettőnk második szülinapja. A szülinapunkat azóta is ünnepeljük, és továbbra is járjuk a hegyeket.
Az első találkozóm a Maglićcal ugyan kicsit fanyarra de valahogy mégis felejthetetlenre sikeredett, és hazafelé baktatva bevallottam magamnak, szerelembe estem a Balkánnal és a még visszatérek, hogy gyönyörködjek benne.

Szerinted, hol rontották el? Egyáltalán elrontották? Te mit csináltál volna másképp?
Mi van ha ez kellett ahhoz, hogy megtanulják, a magashegyi környezetben mindenre fel kell készülni. Egyáltalán fel lehet mindenre készülni?

Share on Facebook

Precíz, okos, de mégis jókedélyű szuperhőst keresünk irodánkba.

Share on Facebook

Ez itt a téma, vagy inkább a kérdés. Sok barátot, ügyfelet csalogatok téli túrákra – jégmászásra, túrasízni vagy csak járni egyet a téli hegyekben. Nem egyszer azzal pattintanak le, hogy szűkös (vagy nem szűkös) szabadság-napjaikat inkább nyárra tartogatják. Ezt soha nem értettem – annak ellenére, hogy az emberek többsége így gondolkodik.

Érzed a napfényt az arcodon és a porhó illatát?

Abból indulok ki, hogy testileg-lelkileg vajon mikor van az embernek legnagyobb szüksége a kiszakadásra, a hegyek nyújtotta szabadságélményre…? Az adrenalinlöketre? Szerintem inkább a rövid, szürke-felhős, szmogos téli napokon, amikor 10 perc napsütésért szinte fizetnének az emberek. Amikor egyébként is kevesebbet mozogsz a szabadban. Amikor a legnagyobb a kontraszt a szmogos köd és a szikrázó hegyi napsütés (és a két közeg CO tartalma) között.

Az eszmefuttatás apropójából kísérletet végzünk: fizetjük a repjegyét annak, aki részt vesz székelyföldi jégmászós (és kutyaszános) hosszú hétvégénken január végén és holnap befizeti az előleget. Kezdők, érdeklődők – Nektek való ez a téli élménymiksz Erdélyben minden gasztronómiai élményével!

Mikor van nagyobb értéke egy szabadnapnak - télen vagy inkább nyáron? Te hogy vagy a “mikor menjünk szabadságra” kérdéssel?

Várjuk egyet-nem értésed vagy szimpatizáló megjegyzésed a kommentekben

Kép: köszönet Jill Outside-nak http://arcticglass.blogspot.com

Share on Facebook

Madagaszkár elsősorban élővilágának különlegességéről ismert. Itt szinte minden endemikus és felsorolhatatlan a sok maki, krokodil, lepke, hüllő, madár melyek csak itt találhatóak meg. A növényvilág egyedi pompájáról nem is beszélve.
                  

Az Afrikai dél-keleti partvidéke mellett fekvő szigetet mintegy 13 millióan lakják. Az emberek törzsi berendezkedés szerint élik életüket és magukat malagasi-nak nevezik. “Női és férfi munkák” jól elkülöníthetőek egymástól. A gyermeknevelés és kiskereskedelem tipikusan női privilégium illetve a gyerekek feladata is lehet.

A vízpartok közelében élő törzsek férfiainak fő tevékenységei közé tartozik például a halászat, míg beljebb bizonyos vidékek a kézműves ipar mestereiről híresültek el. Az emberek 80% a mezőgazdaságból él, ahogy ez lenni szokott a gazdaságilag fejletlen országoknál. Cukornád, bors, szegfűszeg, vanília, kávé, dohány a fő kiviteli termékek.

       
A táj szépsége, az őserdő mélysége, az állat és növényfajok sokasága mellett természetesen magyar vonalon is kapcsolódunk Madagaszkárhoz. Nem csak a túrázóink szerettek bele ebbe az országba hanem bő 200 évvel korábban Benyovszky Móric sem tudott elmenni mellette szó nélkül. Francia megbízást teljesítve 1774-ben települést alapított a szigeten, majd két évvel később az őslakosok királyukká választották.

Köszönjük Mariannak és férjének Mikinek, hogy képeikkel hozzájárultak a blogbejegyzés létrejöttéhez!
“Nagy kedvencünk volt a vonatozás Finarantosa – Manakara között, mint az előttünk ott jártaknak is. Színes vásári forgatak minden állomáson – mi sokféle ételt ki is próbáltunk (jól vagyunk és bevásároltunk fűszerekből).” – ezt pedig a túrát értékelő beszámolójukban írták.

Idén még mindig ez a trópusi sláger és jövőre is az lesz az iKalandnál.

Share on Facebook

Aki a nepáli Everest alaptáborba igyekszik, azt a Kumbu-völgyben ezek a képek fogadják. A világ egyik legnépszerűbb trekking útvonaláról van szó, misztikus úti cél, de a helyszínen már minden valóságos arcát ölti fel.
Mi van a hegymászáson kívül? Miről szólnak a hétköznapok ezen a vidéken?

A legfontosabbak először is az ott lakó emberek:
A magyar köznyelvben a “serpa” szó elsősorban a terhet cipelő embert jelenti, de van, akinek egy túramárka jut az eszébe erről. A hegymászók azonban pontosan tudják, hogy ez egy saját nyelvvel, saját kultúrával rendelkező etnikus csoport. A sherpa Tibeti nyelven azt jelenti „keleti ember”. Ezek közül, a nem éppen óriás növésű emberek közül kerülnek ki a világ legjobb hegymászói is. Nepálban lehet velük találkozni, de egy-egy sherpa elvetődik az Alpok hegyei közé is. Mostanság egyikük a Raxon, a Weichtalhaus-ban főz teát és sürög-forog a konyhán. Mások még messzebbre is elvándoroltak Nepálból. A legnagyobb diaszpóra közösségük… Na hol vannak a legtöbben? Tessék, lehet tippelni! Persze, hogy New York-ban.
Míg Nepálban a népesség többsége a hindu vallás követője, addig a sherpák buddhisták. Nem véletlenek tehát az egymásra helyezett kövekből álló tornyocskák és a rengeteg imazászló az alaptáborokban, hágókon, trekkin ösvények mentén. Ezek a vallásukat gyakorló sherpák alkotásai.
A Kumbu-völgyben lakók kultúrájára bizony rányomja bélyegét a hegyi turizmus is. Sok minden megváltozott már mióta Hillary és Tenzing megmászták a Mount Everest csúcsát, de egy szokás még tartja magát erősen: ez a többnejűség – egy sherpa srácnak egyszerre több sherpa lány felesége is lehet.

Aztán itt van az ember legjobb barátja is:
A yak jelentése sem mindenkinek egyértelmű. Van, aki ezt véli a négy lábú jetinek és van, akinek csak egy harci repülő vagy egy bakancs ugrik be, pedig ez a hegymászók és a sherpák legfontosabb segítsége. Mindenki irigykedik rájuk, mert az ő vérük nagyságrendekkel több oxigént képes szállítani extrém magasságokban is. Ez bárkinek jól jönne egy csúcstámadáskor.
Azok a teherhordó állatok, melyeket a tavaszi expedíciók alakalmával lehet látni, nagyrészt a hím állomány tagjai. A lányok ugyanis pont ilyenkor mennek el szülni a kb. 9 hónapnyi vemhességet követően. Ugyanők adják a tejet is, igen komoly energiatartalommal. A yaktej legalább kétszer zsírosabb mint a mezei tehéné és az abból készült vaj már inkább sajt sűrűségű. Ez a tömény zsiradék az egyik legfontosabb állandó energiaforrás a hegyi népeknek Tibetben, Mongóliában, Nepálban és Kínában egyaránt. Legismertebb a yakvajas tea és a tsampa (az olvasztott vaj és pirított árpaliszt keveréke).

A hegymászás és trekkingezés mellett izgalmas dolog még az odajutás:
A Matuska Szilveszter Tenzing-Hillary Repülőtér méltán szerepel vezető helyen a világ legnehezebb leszállópályáinak listáján. A Himalája szeszélyes, változékony időjárása nem könnyíti meg a pilóták dolgát, de az sem, hogy mindössze 460 m hosszú és 20 m széles kifutópálya egyik végét egy szakadék jelenti, másik végét pedig egy sziklafal.

Milyen ez a vidék egy expedíciós hegymászó szemével…
Az őszi Everest Alaptábor trekking vezetője Horváth Tibi lesz. Most az ő beszámolójából idézünk egy kicsit a hangulatkeltés érdekében.
„Tengboche-ban vagyunk, egy nagyon szép felmenetelben volt részünk, az eddigi legszebben. Már Namche után nemsokkal felbukkant az egyik legszebb hegy, az Ama Dablam, nemsokkal később pedig a Lhotse-Everest masszívum. A Lhotse déli oldalát láthattuk, amelyik a(z egyik) legnehezebb feladatnak számít a nyolcezresek és minden féle mászások világában. Itt hunyt el Kukuczka is.
Lenyűgöző volt látni ezeket a legendás hegyeket/falakat…
A szobánk az Everestre és a Lhotsera néz, holnap reggel lesz fotózás. Korán egy szertartáson is részt veszünk, mivel Tengboche valójában egy kolostor és néhány ház körülötte. Itt volt az 53-as Everest mászás egyik központja is. Régen, nem haladtak el expedíciók a láma áldása nélkül.”

Share on Facebook

• Az első tudományos érdekesség a Mont Blanc magasságával kapcsolatos. 2002-ig úgy tudtuk, az Alpok legmagasabb csúcsa 4807m volt, de aztán egy mérés 4810 méterre módosította eddigi tévelygésünket. Hogyan lehetséges ez? A Fehér Hegy csúcsát természetesen hósipka borítja és ennek mérete évszakról évszakra változhat. Egy valami látszik csak állandónak, ez pedig a konkrét sziklacsúcs a hóréteg alatt. Ez 4792m a monblanológusok szerint.
• Ilyen magasságban általában hideg van. A legalacsonyabb hőmérsékletre vonatkozó adat már több mint száz éves. A hegycsúcson lévő állomás -43 celsius fokot mért. Könnyen lehet, hogy azóta volt már ott hidegebb is, de sajnos az obszervatóriumot (ahol a méréseket is végezték) 1902-ben a hegy hammm bekapta, illetve egy újonnan megnyílt szakadékban eltűnt.

A többi érdekesnél érdekesebb történethez és adathoz már Ádám és Éva gyermekei is kellettek. Hiába, mi töltjük meg élettel a hegyeket!

 
• Tegnap előtt ünnepeltük a Mont Blanc megmászásának 225. évfordulóját. A francia fiúk Jacque Balmat és Michel Paccard 1786 augusztus 8-án hajtották végre az első hivatalosan jegyzet csúcsmászást. A történészek ezt nevezik a modern értelemben vett hegymászás kezdetének. (John Háry – magyar származású amerikai űrhajós a 1784-ban, két évvel megelőzve a franciákat egy ökrösszekérrel ment fel a csúcsra, de lefelé jövet elvesztette a fényképezőgépét, így nem tudta igazolni, hogy valóban járt-e a csúcson.)
• Amióta a hegymászás tömegek számára vált elérhetővé, a Mont Blanc a legcsábítóbb európai csúcsok egyike. Ennek eredménye, hogy évente majdnem 20.000 (!) ember jut fel sikeresen a csúcsra. Elképesztő, nem?
• Az amúgy  - optimális esetben – 3 napos túrát (Chamonix-ból a csúcsra) Pierre André Gobet 5 óra 10 perc alatt teljesítette.

Sajnos a nagy emberi tettek mellett a halálozási adatok is megjelennek a hegyen. A legnagyobb katasztrófa, amiben a legtöbb ember halt meg egyszerre, mégsem a hegymászás eredménye volt. 1950-ben 48 ember, majd 1966-ban 108 ember vesztette életét úgy, hogy a repülőgép melynek fedélzetén ültek belecsapódott a hegybe. Mindkét esetben az Air India gépei a genfi repülőtérre tartottak és leszállás előtt túl alacsonyra ereszkedtek így ütköztek a hegynek néhány méterrel a csúcs alatt. A második esetben néhány majom túlélte a katasztrófát, így fordulhatott elő, hogy hegymászók 4600m magasság környékén a hóban bandukoló majmokat láttak a Mont Blanc-on.

Persze különleges, vidám dolgok is történnek azért a hegyen. 2007-ből rögtön többről is tudunk.

• Helikopterekkel 2 mobilwc-t vittek fel 4260 méteres magasságba, hogy a hegymászók és sízők lehetőleg ne a szép fehér havat sárgítsák vagy barnítsák be, amikor rájuk tör a szükség. Ha valaki nincs rendesen akklimatizálva, bizony könnyen meglepheti őt bélrendszerének heves perisztartikája (ez, iránytól függőn lehet hányás, vagy kakilás).
• Ugyanebben az évben 20 hegymászó felcipelt egy darabokra szedett jacuzzi medencét a csúcsra, hogy ott élvezhessék a forró, pezsgő fürdővizet. Ez az akció fejenként 20.5 kg túlsúlyt jelentett a hegymászónak.
• Finn fiataloknak pedig muszáj volt kultúrájuk egyik szeletét magukkal vinni a hegyre. Kiépítettek egy hagyományos szaunasátrat és bizony használták is azt. Itt van arról egy rövid videó, hogyan kell 4000m fölött hágóvasban szaunázni.

iKalandos érintettségű történet, hogy egyik túravezetőnk – név nélkül Hajdú Peti – Mont Blanc mászás közben (épp miután könnyített magán a méteres porhóban) találkozott 3 ukrán bácsival, akik “besenyőpistabácsi sapkát” hordtak a hideg ellen. A vakító napsütés ellenére csak az egyikükön volt egy hegesztőszemüveg, aminek ráadásul egyik lencséje hiányzott. Szerencséjükre Petinél akadt két napszemüveg (a legenda nem szól arról, hogy miért), így nem kaptak hóvakságot az ukrán öregek.

Egy részlet a fentiek közül bizony nélkülöz minden valóságalapot, badarság az egész. Szerinted melyik az?

Üdvözletét küldi az új iKalandos hegyiblogger: Mormota Bácsi

Nyugodtan írjátok meg, milyen hegyi témáról szóljanak a bejegyzéseim a jövőben!

Share on Facebook