Hmm
A Cuchumatánes-hegység nevével akkor találkoztam először, amikor egy 1997-es Guatemala-túra során egy országos napilap címoldali fotóján maja népviseletbe öltözött gyerekek álltak a hóesésben. Megvettem a lapot, és bár egy szót sem értettem a cikkből, annyit sejtettem, hogy a Sierra de las Cuchumatánes, ahol a fotó készült, nagyon magasan lehet. Végül tíz évvel később személyesen is megtapasztalhattam, milyen is az a magasság. Megbántam, hogy ennyit vártam,
hisz nem a várt kopár, köves magashegységi táj fogadott, hanem méregzöld pázsit és hófehér sás szegélyezte ösvények, mohos sziklákból épített juhkarámok, göcsörtös fenyőfák és embermagasságú agávé-sövények adtak a vidéknek valami hihetetlen mintázatot. Persze az időjárás kegyes volt hozzánk, végig sütött a nap, ahogy lóháton felkapaszkodtunk a peténi dzsungelből 3000 méter magasra a hegyek közé, így az út a legszebb guatemalai élményeim között maradt meg.
Falusi életkép
Addigra már rég készen állt a túraterv, az élmények hatására egyből nekiláttam a szervezésnek, ebből túrakiírás lesz, fogadkoztam. Persze, mint általában, most is a lovakon bukott az egész, egyszerűen nem találtam bérelhető hátasokat. Vagy külföldi tulajdonú, puccos istállók akarták több ezer dolláros útjaikat eladni, vagy helyi falusiak ajánlották fel csontsovány, igavonásra és fahordásra használt gebéiket. Végül több év után akadtam rá egy fiatal maja srácra Nebaj mellett, aki lovakat tartott egyetlen céllal, hogy azokat bérbe adja arra érdemes lovasoknak. Egyből megegyeztünk, és azóta izgatottan várja, milyenek a magyar lovasok, akikről azt olvasta, őseik lóháton nőttek fel.
Ittas hajtás
Tavalyelőtt újabb élményben lehetett részem, amikor Todos Santos falu évente egyszer megrendezett lovas fesztiváljára jutottam el, a Halottak Napi Részeges Lóversenyre – egyből belevettem a programba. A fesztivál során megismerkedtem az IDAEH (Állami Történelmi és Antropológiai Hivatal) egyik munkatársával, aki néprajzi adatokat gyűjtött éppen a faluban egy guatemalai lovas kultúrát kutató projekt keretében. Későbbi levelezésünk alatt felajánlotta, hogy szívesen fogadná segítségünket, ha a tervezett túra útvonalán dokumentálnánk a helyiek lóhasználati szokásait, lovas hagyományait. Örömmel mondtam igent.
Itt tartunk most, a
vadonatúj és gondosan előkészített kiírás vadonatúj és gondosan előkészített kiírást az iKalandnál találjátok, nézzétek meg és írjátok meg véleményeteket! Vajon van értelme Guatemalában lovastúrát szervezni? Azért mégsem Mongólia…
H. „Bedouin” Áron
túravezető
Fotóblogom: www.bedouin.hu
Share on Facebook
2 hozzászólás ↓
Mire alapozod, hogy te vagy a legjobb kozep-amerikai turavezeto? Milyen csoportbol valasztottad ki magad? Az egesz vilagbol, Magyarorszagrol vagy Kerepestarcsa esetleg Chicaquatagalpa?
Hali János, nem a túravezető írta ezt magáról, mert ő sokkal szerényebb. A “munkáltatója” volt egy kicsit nagyképű amikor a címét adta a túravezető által küldött szövegnek. Arra alapozta, hogy:
1. Negyedik éve él Közép-Amerikában, több különböző országban eltöltve néhány hónapot
2. magyar csoportjainkon túl számos amerikai és európai hátizsákos utazót kalauzol 3nap-3hetes túrákon rendszeres jelleggel, így a túrák számát/vezetett napokat tekintve magyar viszonylatban igen valószínű, hogy viszi a prímet a középamcsi térségben
3. Hondurasban együtt utazott és tippeket adott a hondurasi Lonely Planet szerzőnek
4. Szép expedíciós tapasztalatra tett szert Ázsiában és számos túlélő tanfolyamot végzett – ez jól jön a keményebb túráinkon, mint pl. a szóban forgó út.
Ez a tapasztalat, ez a rezümé minden bizonnyal egyedülálló itt Délkelet-Budán… és az egész országban. Ettől függetlenül egyetértek, nem túl szerencsés a cím, egyébként sem szoktuk magunkat “legjobbozni” – ha te sármosabb vagy egy ügyfeled számára a Guate túrádon mint ugyanannak a hölgynek Áron egy másik túrán, akkor neki te leszel a “jani” nem pedig Áron.
Hozzászólásra itt van mód: