Erőss Zsolt visszatérése

Zsolt állapota szépen alakul. Most már hazakerült, és a budakeszi Rehab központba csak hiperbárkamrázni jár vissza heti néhány alkalommal. A szuperszónikus high-tech műlábat (mellyel mászni is tud) a műtét után 3 hónappal kapja meg, addig az átmeneti lábbal gyakorolja a járást.

Visszatérésének első fázisa elméleti jellegű; tanítani fog. Visszatérésének második fázisa pedig egy könnyed Grossvenediger túra vezetése lesz, melynek időpontja még nem ismert.

Ami most aktuális, az az elméleti, vagyis filmvásznon (OK, számítógép képernyőn) történő visszatérése. Legutóbbi iKalandos videószereplésén szlovák mikulás volt, ám most ismét a hegyi oktató, vezető szerepében jelenik meg.  Újraforgatjuk, ugyanis, azt a bizonyos videósorozatot, melyben Zsolt túrapraktikákról és tanácsokról beszél.

(Az eredeti videósorozatot hírlevél-feliratkozóként minden bizonnyal láttad már, egyébként innen érhető el mind az 5 rész).

Kérésünk: Kérdezz!

21. századi színvonalon szeretnénk újraforgatni a sorozatot a mostani, kissé gagyi rész után. Részben a meglévő témákat fogja érinteni, részben újakat. Az új témákat Ti határozzátok meg. Íme a lehetőség, kérdezz; Ti mondjátok meg, miről meséljen Nektek Erőss Hópárduc Zsolt!

Néhány példa:

  • milyen, mekkora zsákkal érdemes alpesi csúcsoknak nekivágni?
  • mikor, hogyan használjunk GPS-t?
  • hogyan szárítod meg a nedves cuccaidat a hegyen?
  • hány alsógatyát pakolsz egy expedícióra? És egy egyhetes túrára?
  • beadatsz-e magadnak oltásokat utazás előtt?

Várjuk kérdéseidet Zsolthoz itt lent, a kommentekben.

Kiegészítés (márc. 24): Zsolt talpraállásáról film készül, íme az előzetes.

10 hozzászólás ↓

#1 Mini írta 03.22.10 napján, pontosan ekkor: 2:47 pm

Hogyan lehet megszerezni a megfelelő erönlétet, állóképességet egy magashegyi túrához?

#2 Laci írta 03.22.10 napján, pontosan ekkor: 6:37 pm

Melyek azok a technikai elemek egy ruhazaton, amik elengedhetetlenek a hegyen es melyek azok, ami csak PR reszei? (GTX, windstopper es tsai.)

#3 garas írta 03.22.10 napján, pontosan ekkor: 7:26 pm

Fotó, videókészítés. Mitől működik ott fenn a nagy hidegben a gépünk?

#4 Soma írta 03.22.10 napján, pontosan ekkor: 9:00 pm

Mivel tudjuk könnyíteni a dolgainkat?(pl fogkefe végének a levágása és társaik)
Hogy vegyünk , válasszunk sátrat?(ha esetleg 4000 m-ig használnánk az alföldtől kezdve)
Milyen a jó sátor?(sátor téma ami lehetne olyan mint a bakancs volt pl)
Ruházkodás
Mibe menjünk mondjuk a 4000 m alatti hegyekbe?Hány réteget vegyünk fel?
Melyik vízálló,”lélegző” membrán a legjobb?
Mit tudnak a jó gps-ek?Mi vált be?

Egyébként nagyon jó 5let, hogy szeretnétek újraforgatni a videókat.Jók voltak de ezekkel a kérdésekkel ki kéne egészíteni(amiket mi kérdezünk)

#5 Attila írta 03.22.10 napján, pontosan ekkor: 10:14 pm

A repülőkön nem lehet gázpalackot, egyéb tűzveszélyes cuccot szállítani. Hogyan, hol szereztek a gázfőzőhöz palackot Európán kívül? A spirituszkocka jó valamire?

#6 Levi írta 03.22.10 napján, pontosan ekkor: 10:46 pm

Hogyan lehet egy magashegyi túrára megfelelő fizikai erőnlétet szerezni? Milyen felkészülési módszereket tudtok ajánlani?

#7 Soma írta 03.23.10 napján, pontosan ekkor: 7:48 pm

Miből milyet kell venni ha az alföldtől 4000m-ig szeretnénk használni őket?
Bakancs
Sátor
ruházat

#8 A filmforgatás forgatagának forgatása — Kalandtúra s Hegymászás Blog írta 04.09.10 napján, pontosan ekkor: 11:35 am

[...] ← Erőss Zsolt visszatérése [...]

#9 ÉviZsuzsi írta 04.12.10 napján, pontosan ekkor: 4:50 pm

Édes Zsolt!
Szívből örülök, hogy már így látlak !!!!
Coelho írja Az ötödik hegyben:
“Nem nehéz újjáépíteni az életet. Elég, ha tudjuk, hogy ugyanannyi az erőnk, mint annak előtte. És a javunkra is fordítjuk.” – “Ismét hatalmas lett az életkedvem. Rádöbbentem: az az életem értelme, amit én akarok neki adni. ” – “Azembernek választani, nem elfogadnia kell a sorsát.” Ölellek Veszprémből. ÉviZsuzsi

#10 Zoli írta 04.12.10 napján, pontosan ekkor: 8:09 pm

Derék Zsolt!

Szeretné megkérdezni, hogy mivel bizonyítható az amikor valaki fel ér a MONTE-VEREST-RE?
Mi a bizonyíték, hogy feljutott odáig mikor ott senki sincs.
Mindent lehet hallani a monte-verest ről, de azt, hogy mivel bizonyítják azt nem.
Más!
végig néztem a videó sorozatot, de az a zaj ami a háttérből hallatszik az rettenetes, elnyomják a hangodat, nem lehet hallani amit mondasz.
Ha egyszer kíváncsiak a videó készítői a véleményedre
miért nem hagyják hallatszani a hangodat?
Minek az a torzítás?
Ha újra forgatják XXI sz. szerint ne hagyd, hogy elnyomják a hangodat mindenféle kornyikálással!
Én Erőss Hópárduc Zsoltot akarom hallani, nem sorozat készítők önzéséből fakadó töketlenségeit, okoskodásait.
Üdv Zoli

Hozzászólásra itt van mód: