Korzsenyevszkaja, 7105 m (Wikipédiáról)
Az imént érkezett a hír a műholdas telefonról kommunikáló csapat itthoni kapcsolattartójától, hogy Cinó és két résztvevő tegnap sikeresen mászta meg a Korzsenyevszkaja 7105 méteres csúcsát. Két további tag jelenleg a négyes táborban várja a holnapi csúcsmenetet.
Friss info: ma feljutott a csapat másik két tagja is a csúcsra, holnap érnek vissza az alaptáborba. Éljen, 100%-osak!
Nem volt viszontagságoktól mentes a túra; eddig nem világos okokból (valószínűleg helikopterpilóták sztrájkoltak/nem tudtak megállapodni) három nap késéssel indult a helikopter az alaptáborba, így vagy 100 mászó expedíciójának sikerét kurtították meg értékes napokkal. A magyar csapat tagjai a háromnapos dekkolás során egytől egyig lebetegedtek, hányással és hasmassal járó gyomorrontást szedtek össze.
Azonnal kérdésessé vált a két csúcs megmászásának esélye. Ráadásul a helikopter landoláskor kezdték csak kiépíteni az alaptáborokat – ezt normál esetben megteszik az expedíciók érkezése előtt. Magyarán: nem várta őket semmi-senki, a táborokat kiépítő személyzettel egyidőben érkeztek a pucér gleccserre.
Cinóéknak a Kommunizmus csúcsra is fáj a foguk, ami szintén az alaptáboruk fölött magasodik a Korzsenyevszkaja szomszédságában. A Kommunizmus-csúcs (újabban Ismail Somoni-csúcs) a legmagasabb egykori szovjet hegy – 7495 méter. Cinónak ez az egy csúcs hiányzik ahhoz, hogy ő legyen a második magyar Hópárduc. Ezt a címet kapta minden olyan hegymászó, aki a volt Szovjetunió összes 7000 méternél magasabb hegycsúcsát megmászta; öt ilyen hegy van.
Talán némi inspiráció számodra is, hogy az expedíció tegnap csúcsra ért tagjai közül a legkevésbé tapasztalt úriembernek az eddigi legmagasabb csúcsa a Mont Blanc volt, de persze számos alkalommal mászott egyéb négyezreseket. A felkészítő-alapozó túrán 7 négyezrest másztak a Monte Rosa csoportban – és természetesen sportorvosi vizsgálatnak is alávetette magát. Hogy hány éves? Több, mint félszáz!
A többi csapattag azonban jóval tapasztaltabb; egytől egyig MAHOE tagok. Van, aki járt 8000 méter fölött tavaly a Cho Oyun, mások a Han-Tengri technikás, 7010 méteres csúcsát tudják maguk mögött.
Lehet szurkolni, hogy a Kommunizmus-csúcsra is maradjon idejük, épségben megmásszák és ezzel Cinó is Hópárduc legyen. Itt, hozzászólások formájában kell biztatni őket – ha elegen vagyunk, sikerülni fog nekik!
56 hozzászólás ↓
Üdv!
Lehet tudni, hogy kiknek sikerült már feljutni a csúcsra? (Részben érintettként teszem fel a kérdést.)
Egy kicsit hiányosak az információim, csak annyit tudtam, hogy elindultak már a csúcshoz és kb. 1 hét az út. A fenti hír a pilótákkal eddig ismeretlen volt számomra. No de sebaj, ennyi legyen a legnagyobb gond…
Köszönöm a választ előre is.
Kornyika
@Kornyika, az imént frissítettem a bejegyzést, hiszen jött a hír: a másik két résztvevő ma elérte a csúcsot! Gábor és Judit voltak a második hullám, nekik, azt hiszem, tovább tartott a gyomorrontásuk.
Nagyon büszke vagyok a magyar csapatra és szurkolok nekik a Kommunizmus csúcsra feljutáshoz.
Hajrá emberek! Sikerülni fog!Mindent bele!
Szép volt, LányokFiúk!
Gratula!
Gratulálok a csapatnak! Legfőként az úriembernek, akinek nagyobb kihívás volt.
És grat az oldal fenntartóinak is, nagyon hasznosak, érdekesek az emailek, írások. Egyáltalán nem szokványosak, egyszerűen jó időtöltés olvasgatni a leírásokat, beszámolókat. Isten áldjon mindenkit!
Hópárducok, sokasodjatok!
Ne feledjétek, a teljesítés csak fittséggel nem garantált,
kell a jó “túróvezető” is! (feltúrni a bandát)Hi.
Hajráááá magyarok!
Hajrá magyarok,millió gratula !
Lélekben veletek !!
Hajrá kortárs-sporttárs,veletek vagyunk,
szurkolunk a sikerért!
Gratula sracok, szep teljeitmeny! Csak igy tovabb!
Udv,
Mirador csapat
Hatalmas gratuláció az egész csapatnak!!! Yuheeey!
Remélem, hogy csak megbetegedtek az expedíció tagjai és nem “lebetegedésről” van szó, hiszen annak jelentése teljesen más:
“áldott állapotban van, terhes, várandós”…
Bravo, engem a sarga irigyseg esz meg ,de azert tiszta szivembl orulok a csapatnak es lelekbe veluk vagyok ,fizikailag lehetetlen lenne.Tisztelettel Aniko
„Ki vagyok?- hiába kérded,
Hiába mondom – nem hiszed,
Hogy hegy lábánál porban játszom,
S mégis a csúcsra jelt teszek.”
Szívből gratulálok a “jelhez”!!!
gratula mindenkinek és további sok sikert
(sajna én csak az oszlopokat mászom.)
hali
csak gratulálni lehet ehez a szuper eredményhez
irány a kommunizmus meghóditása (jólhangzik nem)
hip-hip-hurrá
Ez nagyon szép teljesítnény!Szívből gratulálok,sok sikert a továbbiakhoz!Minden Jót,és még annál is jobbakat!Üdv.
Őszintén gratulálok az egész csapatnak, de főleg a LÁNYOMNAK. Nagyon büszke vagyok rá!!! Remélem nincs komolyabb baj /a gyomorrontásra értem/. Cinó! Irány a Kommunizmus csúcs!!! Juditkám, tudod, hazavárunk!!!
Köszi a lehetőséget, hogy olvashattam e rettentő örömteli hírt. Üdv mindenkinek.
Udv !
Orvendek a sikereteknek es gratulalok.Jelenleg Shanghaj ipari zonajaban a ‘melos ‘ kinai kajat eszem es kibirom akkor nektek is tovabb ki kell tartani.
Hajra!Hajra!Hajra!
Keci !
Nagyszerű teljesítmény, gratulálok, további sikereket!
Gondolatban mi is Veletek vagyunk, erőt egészséget, kitartást kívánunk. Sziasztok!
Gratulálok az eredményhez.
Büszke vagyok minden magyar HEGYMÁSZÓRA. További sok sikert!
Irány a “Kommunizmus” CSÚCS.
Gratulálok!!!
Helló Admin! Nincs valami új híretek a csapatról? Nagyon izgulunk és drukkolunk nekik, hogy minden simán menjen. Aki tud valami újat, kérem jelezzék a blogban! Hajrá gyerekek! Kitartás és sok sikert!! Juditka, tudod?!!
Kedves Anya!
Ny. Gábor barátnőjével tartjuk a kapcsolatot, aki Gáborral néha műholdastelefonál. Ahogy van friss hír, mindig ír, én pedig frissítem a Facebookon (http://www.facebook.com/pages/Budapest/iKaland/107860328554?ref=nf) vagy a blogban a leírtakat. Azóta, hogy mindenki visszaért épségben az alaptáborba, nem kaptunk hírt.
Kitartást a drukkolásban/szurkolásban!
Admin Zsolt
A MAHOE honlapján ezt olvastam tegnap (meg ma is): “A legfrissebb hírek szerint, ha jó idő lesz, akkor kedden mindannyian nekivágnak a Kommunizmus-csúcsnak. Ma elindultak az oroszok kitaposni az utat…..”
Az a kedd ma van… Szóval: Hajrá!
Hajrá!
Tetszett a cikk! Most először éreztem késztetést, hogy az iKalandal mennyek magashegyekbe!:) Minden jót! Szép időt! Sok élményt!
Judit Anyukájának üzenem, hogy Judit jól van és Gáboron (a páromon) keresztül átadtam neki az üzenetet, amit itt a blogon küldött neki. Nagyon örült! A legfrissebb hír az, hogy Cinó és Gábor, ha jó idő volt, akkor ma hajnalban elindult a kommunizmusra. A többiek pedig úgy döntöttek, hogy inkább egy alacsonyabb csúcsot hódítanak meg a hátralévő időben. Drukkoljunk nekik együtt!!! Üdv Mindenkinek! Edina
Hello mindenkinek! Köszi az új hírt Edina!:) Nagyon, nagyon szorítunk! Jó időt és kitartást! Vigyázzatok magatokra!!!
Üdv:Anya
Sziasztok!
Tegnap kaptam a hírt, hogy Cinó és Gábor feljutottak a Kommunizmus-csúcs első táborába, ami 5400 m magasan van. Nagyon jól haladtak, csodálatos volt az idő és a kilátás, minden szikrázott a ragyogó napsütésben. Élmény volt hallgatni a vidám beszámolót. A többiekről most sajnos nem tudok újabb híreket, mert ők másfelé járnak. Ha Cinó és Gábor visszatért az alaptáborba, akkor majd megkérdezem Gábort, hogy a többiek hogy vannak és merre jártak, és persze megüzenem itt is és a MAHOE-nak is. Addig is szurkoljunk Nekik, hogy minden úgy alakuljon, ahogy tervezték és mindenki épségben és elégedetten térhessen majd haza 20-án!!! Üdv Mindenkinek! Edina
Hajrá Cinó! Hajrá Gábor! Gyerünk, kell még egy Hópárduc! Egy éve amikor Cinóval beszélgettem azt mondta, hogy “ááá én már csak levezetek”
Cinó fölfelé vezet le!
Apukám!
A 6 napos előrejelzés (augusztus 16-ig) továbbra is jó időt mond – még felhők sem nagyon lesznek
Addig csak megjárjátok a hegyet oda-vissza.
A fagyhatár 5500 méter körül van.
A csúcson -14, -16 fok.
Némi havazás csak ma estére (aug. 11., 1 cm) várható.
Gyerünk Cinó! Te leszel a legidősebb magyar “Hópárduc” is a (csúcsmászás napján) legidősebb magyar nyolcezres címed mellé!
A Borodkin pilléren pedig óvatosan, főleg visszafelé!
Edina talán ezt az üzenetet is továbbítja nekik.
Kedves Gábor!
Köszönöm Cinó és Gábor nevében is az időjárási információt és a jó tanácsot. Természetesen továbbítom nekik az üzenet.
Edina
Kedves Matóz!
Köszönöm a biztatást! Továbbítani fogom nekik!
Edina
Kedves Matróz!
Elnézést, az imént elírtam a neved!
Edina
Kedves Mindenki!
Ha nem merül le Gábor műholdas telefonja, akkor esete beszélek vele és holnap ismét jelentkezem a friss hírekkel.
Cinó és Gábor tegnap tovább jutott a következő táborba. 6000 m körül voltak, de délutánra megjött a hóvihar, ahogy Kunos Gábor előre jelezte is. Remélem, hogy hajnalra ismét jó idő lett és tovább tudtak menni. Nagyon örülnek és köszönik, hogy ilyen sokan gondolnak rájuk és szurkolnak nekik és mindenkinek azt üzenik, hogy csak akkor mennek fel a csúcsra, ha biztonságosnak érzik a terepet. Elmondásuk szerint ez a hegy jóval technikásabb mászást igényel, mint a másik. Ha előttük még nem járt fent senki, akkor nagyon meg fogják gondolni a csúcstámadást. Tudják, hogy milyen sokan várják őket haza és ez sokkal fontosabb a Kommunizmus-csúcsnál!!! Bevallom ez engem nagyon megnyugtatott!
Üdv, Edina
Havazás a továbbiakban nem várható.
A jó idő is kitart legalább keddig – de akkor már hazafelé kell jönniük.
Ha minden körülmény alkalmas, akkor ma feljuthatnak a 7000-es táborhelyre (de van közben még egy alkalmas táborhely 6500 körül).
7000-ről a csúcs megjárható 1 nap alatt – a csúcsfal alatti traverzben kell nagyon odafigyelni, és a csúcsgerincre való felmászásban is van némi meredekebb rész. A Lyakammhoz hasonló egy lábnyomnyi keskeny gerinc visz 7400-ról a pár m2 területű csúcsra.
Jó esetben pénteken (vagy szombaton) felérhetnek, és még két nap a lejövetel.
A hőmérséklet továbbra is ideális, csak a Borodkin pilléren kell majd vigyázni az 5500 méter körül ingadozó fagyhatár miatt. A 2000-ből jó 1500 méter szintet kell óvatosan lefelé jönni az olvadó havas pilléren.
Sikeres és megfontolt mászást! – De ezt Papa nagyon is jól tudja.
Nemrég pontosodott az előrejelzés, de sajnos nem jó irányba!
Ma délutánra és péntek délutánra is várható havazás, 1 ill. 2 cm-t prognosztizálnak.
A délnyugati szél is felerősödik (ez hozza a csapadékot), az eddigi 35-40 km/h szombatra és vasárnapra már 50-60 km/h várható.
Ez – mivel az északi oldalon másznak a plató feletti Dusanbe csúcs szélárnyékában – a kb. ény. tájolású csúcsfalon és az é. gerincen lehet problémás, a 7000-es táborban még lehet szélárnyékot találni a Dusanbe oldalában, vagy kiásnak egy hóbarlangot.
Reméljük, hogy addig mégis javul az idő és nem lesznek egyedül a csúcstámadáskor!
Most kicsit “kihegyezettnek” tűnik a csúcs elérése.
Meglátjuk. Ők döntenek!
Kedves Gábor!
Köszönöm a legfrissebb időjárási előrejelzést. Már meg is írtam nekik sms-ben. Azt biztosan megkapják, ha nem tudunk beszélni, akkor is.
Bízom benne, hogy azért még javulni fog az idő és tényleg nem lesznek egyedül a csúcstámadáskor. Remélem, hogy tényleg megfontoltan fognak dönteni.
Üdv, Edina
Sajnos tényleg úgy tűnik, hogy megérkezett a rossz idő. Tegnap ismét hóvihar volt és kezdett erősödni a szél is. Úgy érzem, hogy most hiányoznak igazán azok az értékes napok, amiket elveszítettek a helikopter késése és az alaptábor készületlensége miatt az expedíció elején és ez nagyon bosszantó. Tegnap este a 6000 m magasan található fennsíkon voltak, a Dusanbe-csúcs alatt. Azt mondták, hogy volt egy pillanat, amikor elgondolkoztak a visszaforduláson, de végül sikerült megoldaniuk a helyzetet. Nagyon ki vannak számolva a napok, de bízzunk abba, hogy egy kicsit megjavul az idő és sikerül nekik a csúcstámadás!!! Majd meglátjuk, ott úgyis ők döntenek az adott viszonyok alapján.
Üdv Mindenkinek! Edina
Nagyon drukkolok a fiúknak, hogy sikerüljön! Természetesen a másik csapat tagoknak is, akik távolabb vannak. Remélhetőleg az idő megjavul és egy utolsó nekifutással sikerül a csúúúúúúúcstámadás. Vigyázni magatokra! Mindenkit hazavárnak! Izgulok: Anya
Ma délelőtt még felhős, de délután (ott már gyakorlatilag az van) ismét havazás (3 cm friss várható).
Estétől kezd erősödni a szél, mely holnap délelőttre 65 km/h erősödhet. Ilyen marad vasárnap is, majd fokozatosan enyhül és elkezdődik a lehűlés (de ez már őket nem fogja érinteni, mert addigra le kell jönniük).
Egyéb paraméterekben egyenlőre nincs változás, szép időt jeleznek (vagy még nem tudják pontosabban).
Amint alakul, ismét felírom ide.
A helikopter miatti három napos késedelmük a jelen helyzetben tényleg hiányzónak tűnik, de nem tudhatjuk, hogy azon az első három elveszett napon tudtak volna-e valamit is csinálni. Tehát ezen bánkódni, okolni a szervezőket teljesen felesleges.
Igazából a rendelkezésre álló három hét van kihegyezve, ennyi idő alatt általában csak egy csúcsot szoktak megmászni. A magyar hegymászás történetében egyébként is csak néhányszor sikerült a Pamírban duplázás, és azok a táborok 30-40 naposak voltak.
A hegyek a mi életünkben még állni fognak és megvárnak, ha még fel akarjuk keresni őket.
K. Gábor bölcsességéből lehet meríteni rendesen… Szép Tőled, hogy ennyi figyelmet szentelsz a fiúknak!
Kedves Gábor!
Ismét köszönöm az időjárással kapcsolatos információkat. Elküldtem nekik az előrejelzést sms-ben.
Igen, abban igaza van, hogy most már felesleges a korábban történt kellemetlenségek miatt bánkódni, de hozzátartozóként kicsit átélem azt az oldalt is, hogy milyen érzés lehet ott lenni és arra gondolni, hogy mi lenne, ha még lenne 3 nap ….. ha egyszer már ennyi időt, energiát és nem utolsó sorban ennyi pénzt áldozott erre az expedícióra. A késés tényleges oka pedig a mai napig tisztázatlan. Na mindegy, a lényeg az, hogy egy csúcs megmászása is óriási eredmény, ha pedig a másik csúcs is sikerül, az már a 200 %-os siker!!! Az a legfontosabb, hogy épségben térjenek haza mindannyian!
A szűnni nem akaró hóvihar miatt Cinó és Gábor ma úgy döntött, hogy idő hiányában nincs mit tenniük, vissza kell fordulniuk és elindultak lefelé. Alig tudták lebontani a sátrat, annyira erős volt a szél. Valószínűleg holnap estére már lent lesznek az alaptáborban és akkor lesznek új hírek a többiekről is. Nagyon büszke vagyok Gáborra, hogy a kezdeti nehézségek ellenére sikerült megmásznia a Korzsenyevszkajat és még megpróbálta a Kommunizmus-csúcsot is és örülök, hogy ilyen megfontolt döntést tudtak hozni ott fent.
A megfontolt döntésükhöz erősen hozzájárult az időjárás is. Ebben a korábbiakban prognosztizálthoz képest nincs változás. Ma délután még marad az erős szél és a havazás. Csak hétfőtől javul az idő, a szél mérséklődik, havazás már nem várható, a hőmérséklet csökken pár fokot – a front elvonul.
Az ilyen időjárás a Pamírban teljesen szokványos.
És nem igazodik a táborok időbeosztásához.
Kedves Edina!
Én is ismerem azt az érzést, amiről írtál.
Én is jártam errefelé, és Cinóval is a Tien-Sanban. Tudnánk mesélni.
Ezeken a nemzetközi 7000-es táborozásokon (mi nem és maguk az oroszok sem nevezték expedícióknak!) sok érdekes történt – sikerek, kudarcok.
Egyébként ezt a csúcspárosítást egy tábor alatt mindössze két magyar páros végezte csak el.
Lásd —> http://komarnicki.hu/page.php?30
Ide egyébként már felírtam a mostani csapat teljesítését is.
Kedves Gábor!
Köszönöm szépen az átküldött linket. Jó tudni, hogy már milyen sok magyar hegymászó jutott fel szebbnél szebb csúcsokra és persze büszkén olvastam Gábor nevét 2 helyen is.
Tegnap esete ismét tudtam beszélni Vele. Szerencsésen leértek az alaptáborba és minden rendben van.
Nagyon rossz volt a vonal, így sajnos arról már nem tudtunk beszélni, hogy a többiek merrefelé jártak, csak annyit tudok, hogy mindenki jól van!
Azt tervezik, hogy már hétfőn lemennek helikopterrel és autóval a fővárosba, mert sajnos még mindig kiszámíthatatlan a közlekedés, már ami a helikoptert illeti. Inkább majd ott várnak a repülőre.
Üdv,
Edina
Most abban reménykedjünk, hogy el tudjanak repülni az alaptáborból.
A időjárás javulása jelenleg csúszni látszik egy napot.
Ez pedig késleltetheti a repülést. – Reméljük nem így lesz!
Nem tudom, hogy most repültek, de amikor én voltam a Pamírban, mindkét alkalommal 4500-5000 m között repült át a helikopter a hegyláncokon – és ott kellemetlen szél is lehet.
Most kaptam az üzenetet, hogy le tudtak menni helikopterrel az alaptáborból, de útlezárás miatt vissza kellett fordulniuk az autóval. Ottani idő szerint este 8-kor fogják megnyitni ismét az utat, ezért csak reggelre érnek a fővárosba. Már GSM hálózaton keresztül is elérhetőek!
Éjszaka kaptam egy sms-t Gábortól, hogy ottani idő szerint hajnali 3.40-kor szerencsésen megérkeztek a fővárosba. A hotel állítólag katasztrofális, de szerintem erre fel voltak készülve mindannyian.
Sajnos elég nagy ott a szegénység és a kosz. De már csak 3-at kell aludniuk és itthon lesznek!
Ez jó hír!
Az pedig már ne szomorítson el senkit, hogy a hegyen “kitört” a jó idő, és most kellene a Kommunizmus csúcsra menni (egy ideje már Pik Imeni Ismail Samani a neve, de nekünk már csak a régi marad).
Hat nap ideális idő az előrejelzés, még a szél is eláll a hétvégére. A Pamírban (is) ilyen az időjárás – valamennyire periodikus, de előre kiszámíthatatlan.
Ismét csak gratuláció a lányoknak és a fiúknak, különösen Cinónak, aki most harmadszor is felmászott a Korzsenyevszkájára, és sikerre vezette a társait. A “hegyi rókából” pedig majd egy másik alkalommal lesz “hópárduc”.
Engem azért kicsit elszomorított, hogy éppen most “tört ki” a jó idő.
De tudom, hogy ez is benne van a pakliban és tényleg nagyon jól teljesített a csapat így is! Büszkék lehetünk Rájuk!
Külön köszönet Cinónak a túravezetését, akit (ha lehetne) szívem szerint már 4 csúccsal is megszavaznék “hópárducnak”!
Kedves Gábor!
Itt szeretném ismét megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem Önnek is a lelkiismeretes támogatást és az értékes információkat jómagam és a csaptattagok nevében is.
Zsoltnak pedig nagyon köszönjük, hogy létrehozta ezt a blogot!
Gratulálok mindenkinek! Ha már a Kommunizmust is meghóditjátok, akkor szívesen várunk vissza a kapitalizmusba!
Üdv!
Ha jók az értesüléseim (~11:00, de csak most jutottam géphez) már a rigai repülőtérre is megérkeztek, de egy kicsit várniuk kell a “madárra”. Már nincsenek messze…
Azt hiszem ezt Ők is meg fogják tenni, de köszönöm az iKalandnak, hogy eljuttatta és visszahozta a csapatot a túráról.
Üdv, Kornyika
Sziasztok.
Én vagyok az a ” kevésbé tapasztalt úriember ”
aki Cinóval felment a Korzsenyevszkajára.
Csak pontositásként megemlitem , hogy
még nem múltam el félszász éves
a Kilimandzsáró volt előtte a legmagasabb hegyem
és nem voltam sport orvosnál
Ha már irunk személyes dolgokról , akkor fogalmazzunk
pontosan.
István
István bejegyzéséből úgy tűnik, hogy hazaért a csapat.
Történtek még esetleg más csúcssikerek is a Korzsenyevszkája megmászása után?
Ha igen, kérem megadni a már fentebb is közölt összeállításom kiegészítésére.
http://www.komarnicki.hu/news.php?extend.32.1
Kunos Gábor
Hozzászólásra itt van mód: