Sivatag a Deák téren

Egy hete csak úgy rendszertelenül kidobáltam a holmimat a hátizsákból.
Na persze azért a szennyest a tartóba, fotókat a gépemre, fogkefét vissza a fürdőszobába. Papucsomról lemostam a közel keleti port, a szuvenír arab sör és hummusz (csicseriborsó krém) is bekerült a hűtőbe… Ismerős „hazatérős” élmények ezek minden szerencsésnek.
Persze a pillanat romantikájához az is hozzátartozik, hogy szerda hajnalban landoltam Ferihegyen, és reggel 9-kor már az új iKaland irodában húztam az igát. (Az igazság az, hogy ezt magamtól vállaltam be, és amúgy is van elég munka a hegymászóinkkal)
Nem mondom, hogy néha nem fejeltem le a klaviatúrát, de azért az előző esti frissen pörkölt kávé még tartotta a vérnyomásom.
Lényeg a lényeg! Ki a fene kezdi el pucolgatni ütött-kopott, amúgy is több sebből vérző bakancsát már rögtön a hazaérkezése reggelén?
Jelentkezzen aki van ennyire rendmániás! Annak fizetek egy nagy fröccsöt száraz folyó borból!
Hát én sem pucoltam bakancsot. Meg is lett a böjtje. A hétvégi esősebb időben jól jött volna egy zárt lábbeli. Gyorsan elő is szedtem az ágy alól bakancsomat. Szegénykém! Utoljára még a Wadi Ram mély homokjában tapostam vele, aztán a „Sivatagi Autópályán” került fel a hátizsákomra.
Szóval magyarországi péntek és pocsolyás koraeste… bakancs ismét a lábamon. Azt hiszem kb. a Deák térig jutottam és máris olyan érzésem volt mint a Wadi Ram sivatagában. Bizony a jó öreg lábbeli hazahozott magával egy komolyabb adag vörös homokot. A homok alapvető természete, hogy azonnal beveszi magát a lábujjak közé, a körmök alá és finoman smirglizi, csiklandozza a bőrt. Na ez Jordániában éppen helyénvaló érzés, de a Deák téren egy kicsit furcsa.
Miközben rázom ki a sivatagi ajándékot cipőm eddig ismeretlen, rejtett üregeimből, beindul az asszociáció. Mit sem érnek körülöttem a cigarettát tarháló punkok és a Gödör bulizó tömege. Visszakúszik tudatomba a Hásim kifőzde hummusz és fool íze, az ammani pipázó teraszán terjengő almás dohány illata, a sivatagi csönd és a telihold fénye ahogy megbolondul a homokdűnék tetején. A buszokon dohányzó férfiak, a benzinszagú jeep-es beduin, az aqabai tengeri halas shawarma… A Közel Kelet illatatának kémia képlete egyszerre valósággá vált agyamban. Igen! Pont a Deák téren, homoktalanítás közben az evangélikus templom lépcsőjén.

Hát ilyen emlékeket kell magával cipelnie egy iKaland Matróznak, ha túraútvonal bejárásra adja a fejét.

Ui.: Ízlelő szerveim azóta is arab ételekért rimánkodnak. (Próbáltam némi pörkölttel, pogácsával, kolbásszal, rántott sajttal pótolni a lelkemben keletkezett űrt, de semmi sem segített) Ezért hamarosan tematikus bejegyzések formájában gasztronómiai körútra indulok a „világ körül”. Sok szeretettel várom majd útitársaimat legkedvesebb ízélményeink felidézésekor!

Share on Facebook