Expedíciónk következő állomása a Tuvai Köztársaság. A szovjet rendszerben hermetikusan elzárt területet csak nemrég fedezte fel a nemzetközi utazóközönség, a különleges kultúrájukat kutató néprajztudósok beszámolói nyomán. Bár az altáji Kos-Agacs városából át lehet vágni a hegyeken egyenest Tuvába, ezt a helyiek tanácsai alapján nem próbáltuk meg; elmondásuk szerint a hágókat június végéig több méteres hó fedi, és még nyáron is több napig tart az út a kőomlásos, lakatlan vidéken. Emiatt jelentős kerülővel, az északi Novoszibirszk érintésével jutottunk el Hakászföldre, onnan meg a mongóliai határ mellett megbújó Tuva Köztársaságba. A hivatalos leírások szerint ez a szibériai sámánok, az animista hiedelmek és a torokéneklés hazája. Persze a gyakorlat, mint általában, mást mutat. Igaz, egy hét bárhol kevés a helyi kultúra mélyebb megismeréséhez, de mégis, jó lett volna legalább a hagyományokból egy egészen keveset megízlelni. Ehelyett depresszió, alkoholizmus és félelem volt, ami leginkább jellemezte a helyi lakosok életét. Természetesen a fővárosban, Kizilben be lehet fizetni külföldieknek szervezett sámán szertartásra, a Nemzeti Színház pedig rendszeresen szervez torokéneklés előadásokat, de az egy másik kategória. A nomád állattartástól eltiltott nemzedék városokba költözött, ahol munka és jövőkép nélkül élik mindennapjaikat a hófedte hegycsúcsok között. Az ősi szkíta és türk síremlékek pedig némán állnak és szemlélik egy újabb kultúra hanyatlását.
Ami miatt mégis érdemes ellátogatni a világ eme szegletébe, az a természet: a hegyek, erdők és sztyepprétek keveredésének különleges formái. Ezekről néhány fotót itt láthattok.
0 hozzászólás ↓
Még nem szóltak hozzá. Vállald be az első kommentet!
Hozzászólásra itt van mód: