Trekking túra -14 méteres csúcsokra: Holt-tenger

Sziasztok, itt Matróz, aki épp egy Holt-tengeri sivatagi trekkingen van túl…

Személyes kedvencem a trekking, ez a legtesthezállóbb; a távolság kihívása. Speciális felszerelést nem igényel, csak két emberi tényező van benne: a helyismeret és az erőnlét. Ennek a határait feszegettük a minap a Holt-tenger környékén.

Alaposan figyelembe vettük azt a szabályt, hogy csak jóllakottan szabad nekivágni egy ilyen kalandnak. Ezért egy éjszakai BBQ vacsorával kezdtük a túrát. Citromfa-szénen sütögettünk paradicsomot, hagymát, májat, oldalast, saslikot. Valamennyit öblögettünk helyi sörrel és ánizs pálinkával (arak)…

Mivel az esti rákészülés egy kicsit elhúzódott, ezért rutinos sivatagi túrázókhoz híven már a déli nap hevében vágtunk neki a gyaloglásnak. Palesztin területről, Abudiyye faluból indultunk egy aszfaltcsíkon a sivatagi Mar Saba (Szent Saba) kolostor felé. A nyugati turisták ezen a környéken légkondis kisbuszokban utaznak, így mókás látványt nyújtottunk a falusi gyerekeknek, akik kitartóan és tátott szájjal követtek minket egy darabig.

Mar Saba kolostorát egy folyóvölgy (wádi) szikláihoz ragasztották, és ortodox szerzetesek élik ott és a környező barlangokban az életüket. Nők és katolikusok ezért be sem tehetik a lábukat a szent helyre. Innen az út a meredek sziklafallal körülölelt völgyben folytatódott néhány kilométeren keresztül. Egy szakaszon a folyó átugorhatóvá szűkült és a szemközti sziklafal is lankásabb, mászható volt. A fennsíkra érkezve körbe-körbe a kősivatag domborulatai uralták a látképet. Az áprilisi sivatag a legbarátságosabb.

Az időjárás elviselhető és a téli esős évszaknak köszönhetően a zöld mezőket pipacs és kamilla foltok tűzdelik tele. A tájékozódás egyszerű: amerre az iránytű a keletet mutatja, arra van a Holt-tenger (Hol tenger? Hogy egy parádés szóvicc is legyen a bejegyzésben ).

15 km gyaloglás következett a lankás terepen, melyet dombok és kiszáradt folyómedrek alkotnak, majd megékeztünk a Holt-tenger völgyét szegélyező hegyekhez. A térképolvasás itt igazán zavarba ejtő: sűrű szintvonalak, leszakadások és hegycsúcsok melyek mínusz (!) 14 méter magasak. A tengerszint alá érkeztünk, épp a legjobb pillanatban. A hátunk mögött a nap már lebukni készült, de még utoljára vöröses-kékes-rózsaszínes fénnyel töltötte meg a tenger medencéjét és Jordánia szemközti sziklafalait.

Azt hiszem egy ilyen látvány lehet egy trekking túra legfőbb értelme. 30 kilométernyi kősivatagi túrázás után egyik pillanatról a másikra lepett meg minket ez a látvány. Olyan volt mint egy jutalom. Oázisokhoz, vízesésekhez, kilátópontokhoz sokszor el lehet jutni egy jeepes túrával is, de az ilyen módon készített fényképek sosem idéznék fel ugyanazokat az érzéseket, mint amit egy kiadós gyalogtúra adhat.

Persze ránk még egy komoly élmény várt. 300 métert kellett ereszkednünk, hogy elérjük a tengerszint alatti tengert. Este 10 körül lehetett már, amikor a hátizsákokat ledobtuk a strand homokján és felfeküdtünk a sós víz felszínére.

Másnap még átestünk az iszappakolás rituáléján és bebuszoztunk Jerikóba. Ennek a városnak, ugye, van múltja; most ünnepli a 10.000. születésnapját. Bereggeliztünk a szokásos csicseriborsó és padlizsánkrémekből, béreltünk néhány szakadt kerékpárt és úgy csináltunk néhány órára, mint ha mi lennénk a jerikói BMX banditák.

Igen, pont ez a szép a trekking műfajában, hogy minden belefér. A sport összefonódik a kulináris és kulturális élményekkel.

Mindenkinek hasonlókat kívánok a kihelyezett irodából, Beit Jala-ból! És persze nem titkolt szándékom, hogy kedvet csináljak a kedves olvasóban Zoli Sínai trekking túrájához. Ha valahol, akkor ott hasonló élmények érhetnek.

Share on Facebook