Mindennapi életedben általában pontos vagy?
Sokat utazgattál már a harmadik világban?
Sikerült ott is mindig pontosnak lenned?
Azoknak a kedvéért, akik a pontosnak ígért útiterv alapján tervezik meg nyaralásukat, összeszedtem néhány furcsaságot eddigi indiai kalandjaimból.
[Elnézést kérek azoktól, akik ezt a posztot már ismerik és már olvasták. A kalandtúra-blog eredetijének elszállása miatt kotortam elő ezt a februári bejegyzést.]
Raghupati Raghav Raja Raam
Indiában az indiai zónaidőt IST-nek, vagyis indian standard time-nak hívják, de a helyiek valójában indian stretchable time-nak nevezik.
Alapszabály, hogy már az elején mondjunk le a pontos érkezésről. Nem is ajánlatos megkérdezni, hogy mikor érkezünk a célállomásra, hiszen ennek semmilyen jelentősége nincs. A keleti ember másképp viszonyul az idő fogalmához.
Már az Indiába való megérkezés pontos ideje meglehetősen kiszámíthatatlan:
Az Európát Indiával összekötő egyik legforgalmasabb reptér a Delhi Indira Gandhi Nemzetközi Repülőtér. Az Európából érkező járatokat úgy indítják, hogy az utasok lehetőleg kipihenve érkezzenek Indiába, az éjszakát a gépen tölthessék. Érdemes olyan járatot választani, amelyik tényleg csak hajnalban érkezik meg, és nem éjfél körül. Ez esetben ugyanis minden esélyünk megvan arra, hogy „lehúzós” taxisok kezére kerülünk, akik úgy szabadítanak meg minket első száz dollárosunktól, hogy észre sem vesszük.
Eddig még sosem sikerült pontosan érkeznem Indiába, minden alkalommal másfél-két órával tovább tartott az utazás, mint a menetrendben. Ennek akkor van jelentősége, ha Delhiben csatlakozást várnál. Garantált bosszúságot okoz, és valószínűleg még a pénzedet sem kapod vissza.

Nézzünk egy másik közlekedési eszközt, az indiai vasutat! Aki ezt választja, az egész életét meghatározó komoly benyomást kaphat az egész szubkontinens népességföldrajzából, nem kevésbé a mindennapi élet mibenlétéről. A világ legtöbb munkavállalójával rendelkező gigantikus céget, mármint az Indiai Állami Vasutat a legelképesztőbb menetrendi csúszásokkal működtetik. Néhány tucat intercity járattól eltekintve ugyanis az az érzése támad az európai utazónak, hogy kész csoda, hogy az Indiai Állami Vasút még egyáltalán működik.
Egy alkalommal a menetrend szerinti 24 órás vonatozásom 42 órás lett. Ha erre fel vagy készülve, akkor kellemesen eltöltöd az időt mondjuk a harmadik emeleti ágyadon. Felvértezed magad néhány jó könyvvel, sok liter ivóvízzel és egy nagy halom keksszel, banánnal, és remekül szórakozol az egészen.

A leggyakoribb és legveszélyesebb közlekedési eszköz a helyközi autóbuszjárat. Nagyon olcsó, és mindenhová eljuthatsz vele. A sofőrök kedvessége miatt Téged, mint Nagy Európai Utazót kezelnek, és ezért gyakran közvetlenül a sofőr mellé ültetnek. Első ránézésre ez jó ötlet, hiszen többet láthatsz az útból. Valójában az első néhány kilométer megtétele után jössz rá arra, hogy kész csoda, hogy egyáltalán még életben vagy.

Az eddigi összes autóbuszsofőröm ugyanis sajátságos vezetési alapelveket vall:
1. Lehetőleg csakis beláthatatlan hajtűkanyarokban előzz!
2. Előzés közben mindig törekedj arra, hogy sokáig haladj az éppen megelőzendő kamion mellett!
3. Ne törődj a szemből jövő forgalommal!
4. Ne törődj az autópályán mászkáló tehenekkel!
5. Sose legyen megfelelő számú pótkerék a buszon! Úgyis kipukkad az összes!
Egyszer megkérdeztem erről az egyik buszvezetőt, de csak annyit mondott egy beláthatatlan hajtűkanyarban, előzés közben, hogy „Sir, I have good karma, so I have good dharma”.

Mégis, melyik lehet a legmegbízhatóbb közlekedési eszköz?
Ha van rá lehetőséged, mindig válaszd a vonatot! Pontatlan, de legalább kényelmesen pihenhetsz az emeletes ágyon. Ha sietős a dolgod, félsz, hogy lekésed a gépedet, akkor mindig válassz egy nappal korábbi időpontot.

És végül a hazautazásról:
Indiában még létezik az a fogalom, hogy „re-confirmation”, vagyis az utazási szándékod előzetes megerősítése. De ez nem elég… Hallottam már olyat, hogy „re-re-confirmation”-t kértek egy utastól, aki nem is értette a dolgot. Eddig három alkalommal maradtam le a „re-re-reconfirmed” járatomról csak azért, mert a repülőgépet kilencven, vagyis 90 utassal túlfoglalták. Voltak, akik sírva fakadtak, akik pereskedni szerettek volna, de Te őrizd meg nyugalmadat.
Ilyen esetben még egy egész napot tölthetsz abban a gyönyörű országban, de ezúttal már az illető légitársaság költségén egy egészen magas színvonalú hotelben, teljes ellátással és légkondicionált szobában. Másnap természetesen az indulás előtt 4-5 órával kivisznek a repülőtérre, ha szerencséd van, akkor talán még az első osztályra is beültetnek, csak hogy jól érezd magad hazafelé.

Mi, nyugati utazók túlságosan hozzászoktunk a rohanó élethez. El se tudnánk képzelni, hogy két busz az országúton egyszerűen megáll egymás mellett és a vezetők húsz percre csevegni kezdjenek. Mi valószínűleg kidobnánk őket a fülkéjükből, de a helyiek hasonlóképpen beszélgetni kezdenek a szomszéd busz utasaival. Ez utóbbi eset Ladakhban történt…
Voltak Neked is hasonló élményeid?
[Elnézést kérek azoktól, akik ezt a posztot már ismerték és már olvasták. A kalandtúra-blog eredetijének elszállása miatt kotortam elő ezt a februári bejegyzést.]

Már van 1 hozzászólás ↓
Hogy voltak-e hasonló élményeim?? Mit voltak, vannak. Itt, ahol élek. Magyarországon.
Hozzászólásra itt van mód: